Egy nárcisztikus mindet lesz*arok stílusú embert hogyan lehet megtörni és mivel lehet felkelteni az érdeklődését?

Úgy, hogy semmibe veszed.

(Illetve hát "csak" emberszámba - ami azért neki már egy sértés.)

3-as vagyok ismét.

Az utánam szólók tökéletesen leírták, hogy milyen egy nárcisztikus ember. Pontosan ugyanezeket éltem meg az exem mellett. Annyival egészíteném ki, hogy egészséges párkapcsolat azért is lehetetlen velük, mert szinte minden esetben több vasat tartanak a tűzben. Mivel érzelmeket szinte képtelenek táplálni mások iránt, ezért mindenkiből kisajtolják azt, amire szükségük van. Én az elején azt hittem, szimplán önbizalomhiányos, mert mindig azt kérdezgette, mit szeretek benne. De valójában ez nem önbizalomhiány, hanem imádják hallani, ahogy isteníted őket, milliószor megkérdezte chatelés közben is, hogy miért jó az ágyban vele és mit szeretek benne. Később elszólta magát, hogy ezeket rendszeresen visszaolvassa. Semmi másra nem kellenél neki, mint az egója fényezésére.

Írnék neked néhány esetet, amit én mellette éltem meg, aztán mikor tudatosodott bennem, hogy nárcisztikus, minden világossá vált.

Már az első randinktól kezdve csak a munkájáról és arról beszélt, hogy ő milyen fontos azon a pozíción, ahol dolgozik. Minden egyes randin legalább másfél órában hallgattam, hogy mennyire kimagasló a posztján és mennyire nélkülözhetetlen, az összes többi kollégáját kritizálta, senki nem volt olyan tökéletes, mint ő.

Barátai nincsenek, mindig mindenkit ócsárolt, becsmérelt a környezetében. A családjából se a szüleivel se a testvéreivel nincs jó kapcsolata, mert mindenki elfordult tőle. Az édesanyjával van egyedül jó kapcsolatban, de vele is folyton zsarnokoskodó, minden segítséget, amit neki nyújt, feltételekhez köt.

Ha közös programot terveztünk, mindig ő döntött, hiába mondtam, hogy mit szeretnék csinálni, csak azt lehetett csinálni, amit ő akart.

Ha bármilyen apró dologban ellenkeztem vele, azonnal ingerült lett és közölte, az lesz, amit ő mond. Ha rábólintottam, az volt a válasz "Na azért!".

Ha nem tetszett neki valami, megvont tőlem minden figyelmességet, azzal büntetett, hogy napokig nem szólt hozzám, letiltott mindenhol, majd ha az érdekei úgy kívánták, felkeresett, de soha nem úgy kezdte, hogy béküljünk ki, hanem írt egy szemrehányó levelet tulajdonképpen a semmiért. Hiába tudtam, hogy az ég világon semmi alapja nincs a támadásának, a végén úgy keverte a lapokat, hogy nekem kellett tőle bocsánatot kérnem és megtisztelve éreznem magam, hogy őfelsége kibékült velem. Még arra is képes volt, hogy a megtörtént dolgokat letagadja, már-már azt éreztem, én vagyok a hülye, hogy rosszul emlékszem, szinte megkérdőjeleztem a saját tapasztalásaimat, mert olyan határozottan hazudtolta meg őket.

Az első alkalommal, amikor lebukott, hogy több vasat tart a tűzben, félelmetes volt a reakciója. Először kinyomta a telefont, pedig teljesen normális hangnemben kérdeztem tőle, hogy miért csinálta? Majd másfél óra elteltével írt egy undorító üzenetet, hogy én tehetek mindenről, tulajdonképpen bocsánatot kellett kérnem tőle, hogy lebukott. Szánalmasnak tűnhet, de mindig belefutottam ezekbe a játszmáiba, mert szerettem.

Ha el akart érni valamit, tökéletesen tudta, mit szeretnék hallani és azokon keresztül manipulált. Ha nemet mondtam, azzal büntetett, hogy hozzá sem érhettem.

Soha, semmilyen szinten nem vont be az életébe, csak nálam találkoztunk, én sosem jártam az ő lakásán, de még a városban sem, ahol állítólag él.

Az ég világon semmi együttérzést nem tanúsított, ha bármilyen problémám akadt. Még csak végig sem hallgatott, mindig úgy terelte a dolgokat, hogy ismét magáról beszélhessen és nélkülözhetetlennek érezhesse magát.

Olyan dolgokban próbált utasításokat adni, amikhez semmi köze nem volt, mindent a felügyelete alatt akart tudni.

Bármikor próbáltam a viselkedésének okát megtudni, mindig számonkérésnek vette és közölte, hogy ez így nem fog működni, mit képzelek magamról, hogy számon kérem őt?

Annak ellenére, hogy soha nem lehetett tőle megkérdezni, hogy mivel telt a napja, ő mindig végtelenül féltékeny és hatalmaskodó volt. Már az is fájt neki, ha a barátaimmal beszélgettem, mindig megjegyzést tett, hogy már megint kinek írogatok, miközben ő elfordított telefonnal pötyögött és mindig le volt némítva a telefonja.

Kitapasztalta, hogy mire van szükségem és pontosan tudta, hogyan tud levenni a lábamról, de ha el akart érni valamit, akkor azonnal megvonta ezeket a dolgokat tőlem, hogy epekedjek utána. Egyszer meg is említette, azért nem szexel velem akkor, amikor én akarok, mert azt akarja, hogy megőrüljek a vágytól, amit iránta érzek.

Hiába szembesítettem azzal, hogy valamiben nem mondott igazat, annyira magabiztosan tudta állítani a saját mondandóját, hogy a végén már saját magamat kérdőjeleztem meg.

Én egy életvidám, mindig vicces kedvében lévő nő voltam. Eleinte mellette is, mert nagyon kedves, lehengerlő volt, de amint belekezdett a játszmáiba, szinte észrevétlenül lettem életunt, elkeseredett, folyton a szeretetéért esedező roncs. Minél jobban látta rajtam ezt, annál elégedettebb volt. Mikor már nyilvánvaló volt számomra, hogy beteg és több vasat tart a tűzben, már odáig fajultak bennem a dolgok, hogy elkezdtem saját magamat ostorozni, miért nem vagyok szerethető és mit hibáztam el? Pedig nagyon fontos tudni, hogy egy nárcisz sosem fog szíve mélyéről szeretni senkit. Neki csak az ego fényezésére szükséges mindenki, akivel kapcsolatba lép. A külvilágnak sokszor mutatja, hogy milyen jó szándékú, adakozó ember, megtévesztve ezzel mindenkit. Minél érzékenyebb és befolyásolhatóbb valaki, annál hosszabb ideig fog függeni egy nárcisztól.

Teljesen véletlenül jöttem rá, hogy egy másik nővel már öt éve csinálja ezt a játékot és szerencsétlen nő már teljesen tönkrement, de még mindig visszavárja az exemet. Mert vele még mindig el tudja hitetni, hogy ő egy mindenki felett álló ember és őt ki kell érdemelni. A nő pedig tökéletes préda ehhez.

Fél évig voltunk együtt, de az utóbbi három hónapban teljesen tönkrementem. Hiába tudtam, hogy mit csinál, hiába volt a szemem előtt minden bizonyíték, saját magamat kezdtem hibáztatni és úgy érezni, nem vagyok szerethető. És onnantól kezdve mindig többet és többet próbáltam neki adni, hogy megszeressen. Ő pedig annál többet engedett meg magának, mert látta, hogy még mindig van bennem kizsigerelni való.

Nagyon nehezen szántam rá magam a szakításra, de megtettem. A környezetem nagyon sokat segített benne. Csak akkor kezdett igazán tudatosulni bennem, hogy ez az ember tönkretesz, mikor a barátok és a családom is azt mondta, kezdek teljesen kifordulni önmagamból. Állandóan ingerült és idegbeteg voltam. És akkor kénytelen voltam belátni, hogy az én általam hősként szeretett szerelmem igazából egy őrült.

Még most is hiányoznak az együtt töltött hétvégéink, annak ellenére, hogy már jól tudom, mindent a saját céljai elérése érdekében tett. Viszont azt is tudom, hogy nagyon jó döntést hoztam, mert ha ezt tovább folytatta volna velem, akár az öngyilkosságig is eljutok az állandó önmarcangolás miatt.

Remélem, kellő tanulsággal szolgálhat mindenkinek a történetem és senkinek még csak gondolati szintig sem jut eszébe, hogy jó hatással lehet egy nárciszra.

Még ha ideig-óráig azt is érzed, hogy elérsz nála valamit, egy nap arra ébredsz, hogy igazából bármit tettél, saját magad alatt vágtad a fát és mindent ellened fordított.

a pszichopata és a nárcisztikus az két különböző fogalom. lehetnek kevert esetek, és lehetnek olyan tulajdonságok, amik mindkettőben megvannak, de egyáltalán nem ugyanaz a kettő.

a nárcisztikus az egy sérült ember, akit gyerekkorában annyira tönkretett valami, hogy örökre egy önbizalomhiányos, önző gyerek maradt érzelmileg, és állandóan kell neki a környezet csodálata, hogy valamennyire fenn tudja tartani a pozitív énképét.

a pszichopata pedig egy lelkiismeret-furdalás nélküli ember, sokminden arra mutat, hogy ez egy veleszületett személyiségzavar, és nem trauma idézi elő.

Mindenesetre nekem sok-sok éves tapasztalatom van nárcisztikus emberrel (egyik szülőm az), és ha van, ami reménytelen, hát ez az. csak tönkremegy mellette mindenki, aki nem menekül el.

viszont, bár nagyon sokszor kegyetlen, mégsem pszichopata, ezt biztosan állíthatom. nem veszi észre, hogy szenvedést okoz, mert annyira csak magával van elfoglalva. ha ő okoz másnak szenvedést, akkor is meg van róla győződve, hogy a másik alattomos fondorlatokkal bántotta őt meg korábban, és ez csak jogos visszavágás volt (stb, elég cifra gondolatmenetek vannak).

de ez egyáltalán nem ugyanaz, mint egy pszichopata gondolatmenete, aki szimplán kihasználja az embereket, esetleg önmaga szórakoztatásaként élvezi a szenvedésüket.

"a nárcisztikus az egy sérült ember, akit gyerekkorában annyira tönkretett valami, hogy örökre egy önbizalomhiányos, önző gyerek maradt érzelmileg, és állandóan kell neki a környezet csodálata, hogy valamennyire fenn tudja tartani a pozitív énképét. "

Nálunk is ez volt. Mesélt a gyerekkoráról, szülők válása, elhanyagolták amikor nem kellett volna, én meg összeraktam a képet. Minél többet olvastam erről, annál inkább azt gondoltam, hogy majd én változtatok a helyzeten, annyira fogom szeretni hogy rendbe jön minden, olyan környezetet teremtek, amitől megváltozik, és a közös életünkben már nem lesznek problémák. Sajnáltam a gyerekkora miatt, a családja miatt, az exe miatt, és közben mindennél jobban szerettem. De minél több szeretetet adtam, minél jobban a kedvében jártam, megtettem amiket kért, még erőmön felül is, annál inkább azt éreztette és mondta, hogy ez semmi, neki nem elég, önző vagyok, nem adok semmit, neki ennél sokkal több kell. Miközben tőle legfeljebb morzsákat kaptam, amikor éppen olyan kedve volt.