Most támogatnom kellene a páromat mindenféleképpen, vagy inkább reálisan elmondani a véleményem?

A páromnak van egy zenekara. Kisvárosban élünk, alig tudnak próbálni, havi 3-4-5x, a munkabeosztásuk miatt. Már megjelent évekkel korábban egy lemezük, azóta kissé leálltak különböző okok miatt. 1-2 éve újra összeszedték magukat, hogy na akkor csinálják, mert nem csak szeretik hobbiból csinálni, hanem ebből is szeretnének majd megélni.

És itt jön a DE.

De szerintem nem játszanak igazán eredeti zenét. Nem igazán fülbemászó. Próbáltak menni tehetségkutatókba, saját számokkal és feldolgozással is, de ott se nagyon volt sikerük, max néhány dicséret, de visszahívni sose hívták őket. Koncertezni amikor tudnak most már, koncerteznek, szinte havi 1-2 koncert van, de ennyi. A rajongók... kb 1000 rajongó van (kicsit kevesebb), de azoknak is a fele legalább ismerős/barát/családtag.

A párom nagyon szereti, én ezt értem, de szerintem nem látja reálisan a dolgokat. Pl én voltam a legelső ember állítólag, aki nem csak jót mondott a zenéjükről (még az ismerkedésünk elején volt ez), mindenki másnak tetszett, mindenki azt mondja, hogy tök jók. És amikor én elmondtam a kritikámat, láttam a páromon, hogy nagyon nem tudja viselni, egyből feszült lett tőle, azóta is ez van, látszik rajta, hogy nagyon nem bírja elviselni, hogy nem pozitív kritikát kap.

Állítólag ilyen ismertebb zenekarhoz van kapcsolat, vagy amolyan zenekarhoz, és ha összehoznak valami jót, akkor mehetnének velük turnézni. De ezek az "ismertebb" zenekarok sem olyanok, hogy csak a zenéből élnek, mert mégsem olyan nagy zenekarok. Páromék pedig egy nyári turné miatt nem hagyhatják ott a munkahelyüket, ez egyértelmű, ők, így névtelenül, hiába mehetnek előzenekarnak akárkihez, nem tudnak belőle megélni, egyszerűen egy névtelen zenekar kb az útiköltség fizetésének örülhet, nemhogy ezért otthagyják 1-2 hónapra a munkájukat.

A párom alapvetően álmodozó típus, könnyebben él az álmaiban, mint hogy tegyen is értük. A zenén kívül vannak még egyéb vágyai a jövőt tekintve, de azokért se nagyon tesz, mert ő zenélni akar, jön az ichlet, és írja a zenét, és aztán a többivel megint nem foglalkozik. Tényleg mindig megy az álmodozás, hogy amikor majd ő turnéik, akkor így, meg úgy lesz, nagyon komolyan goldoja.

Szinte bele van betegedve, ha arról van szó, hogy kicsit félre kéne tennie a zenekart, ha haladni akar az életben, hogy ő mindig is zenélni fog és zenélni akar, nem akarja hanyagolni. És nagyon nehezen érti meg, hogy ha valami másba fektet energiát, akkor bizony a zenétől kell elvennie azt az energiát, mert egy nap még mindig csak 24 órából áll, így muszáj a zenét félrerakni, és olyannal foglalkozi, ami jövőt is ad neki az álmokon kívül.

Jelenleg olyan munkahelyen dolgozik, amit különösebben nem kedvel, de nem is utál, de nem akarja az életét ezzel tölteni, így még tanulni akarna valamit. Én ebben teljes mértékig támogatom, de tényleg nagyon nehezen érti meg, hogy ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessen tanulni, fel kell készülnie, stb (3 éve érettségizett), olyat választott, amihez muszáj már most elkezdenie tanulni, lesz alkalmassági/felvételi vizsga is.

De csak megy a siránkozás, hogy nem tudja, mihez kezdjen, mert az azért neki is nyilvánvaló, hogy hiába akar a zenéből megélni, (jelenleg) nincsenek meg hozzá a körülmények, de mégsem tesz igazán azért, hogy egy biztosabb jövőt teremtsen magának. Csak a zene, hogy neki fontos a zenekar, ezt akarja csinálni, nem fogja abbahagyni, nem akar vele kevesebbet foglalkozni, ő ebből akar megélni.

És itt jön ugye az, hogy most én támogassam teljes vállszélességgel a zenével kapcsolatban, vagy mondjam el, hogy mi a kőkemény realitás?

Tudom, hogy a párom a leírtak alapján nagyon éretlennek tűnik, de igyekszem támogatni a fejlődésben, hogy haladjon is végre előre. De ha ez nem következik be véges határidőn belül, én nem fogok arra várni, hogy majd 30 évesen észbekap, hogy nincsen egy normális munkahelye, mert csak a zenének élt és nem tett egy biztosabb jövőért.