Vállalnátok? Ti mit tennétek a helyemben?

Én nem vállalnám. Csak akkor, ha gyógyszerrel abszolút tünetmentes, és hajlandó is őket szedni. De amint elkezdi, hogy neki nem kellenek a gyógyszerek, onnantól viszlát!

Selejt, lépj tovább.

En nem vallalnam. Plane, ha csaladot szeretnek. Nem szeretnek attol rettegni, hogy a gyerekeim is ebben szenvedjenek, vagy hogy egy olyan anyaval kelljen felnoniuk, aki alkalmatlan az anya szerepre.

Létezik olyan férfi,akivel vállalnám. Igaz, hogy kb. esélytelen vagyok nála, de akkor is... el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy vállalnám. 36 N

Ha lehet, akkor én a másik oldalról szólnék hozzá a kérdéshez. Férfiember vagyok, de vannak pszichés problémáim, valószínűleg ebből is fakadóan voltam mindig zárkózott, önbizalomhiányos, nehezen kommunikáló. Hogy tényleg az-e a betegségem, mint amit a pszichiáter megállapított (elvileg disztímia), nem tudom, mert amit hallottam az ürgéről, azok alapján neki se volt joga másokat "betegnek" nyilvánítani, mivel ő szerintem volt legalább olyan zakkant, mint pl. én. Végeredményben annyira nem nehéz kijönni velem, bár néha vannak rossz napjaim, ingerültebb vagyok stb. De egész életemben féltem attól, hogy mi lesz, ha egy nő megtudja, hogy milyen vagyok, és el fog tőlem fordulni. Nyilván én is szeretném, hogy szeressen és elfogadjon valaki, de félek is attól, hogy mi lesz, ha minden kiderül. Rendszerint vagy sajnálkozást kapok, vagy pl. megszakad az ismerkedés, és ezt valahol meg is értem. Ha normális lennék, talán én sem cselekednék másként. Én sem akarom ráerőltetni magam senkire, és sokszor megfordult a fejemben, hogy talán jobb egyedül. Betegként nyilván másképp látom a helyzetet, mint a "normálisak", és tudom, hogy egy beteg emberrel nem feltétlenül könnyű együtt élni. Nyilván nem sokat segítek neked ezzel, de nem szeretnék se pro, se kontra nyilatkozni az ügyben, csupán annyit mondanék, hogy a "magamfajtának" is éppen elég nehéz sokszor, nem kértem a betegséget, és nem "hobbiból" vagyok olyan, amilyen, ráadásul nekem nem is igazán van senki támaszom, de ez van. Mindenesetre még ha fájna is, de megérteném azt a nőt, aki engem így tehernek tartana, mert tudom, hogy ijesztő az emberek számára az, ha valaki "problémás".

Nem vállalnám.

Mennyire nehezíti meg párod betegsége a kapcsolatotokat? Bevállalnád-e hogy "esetleg" örökölje a születendő gyermeked ezt a betegséget? Mennyiben befolyásolja a betegsége a munkavégzésben? Milyen a betegségtudata, tisztában van azzal, hogy mi is van vele? Mennyire képes elfogadni, hogy beteg? Biztosan Ő az igazi Neked? Ezeket kell megválaszolnod magadnak! Olvass utána a diagnózisának, keress meg ezzel a betegséggel kapcsolatos fórumokat. Kezd el kívülállóként figyelni ezt a kapcsolatot és gondolkozz. Pszichiátriai gondozó vagy házastárs akarsz lenni egy életen át? Itt a választás kizárólag a te kezedben van.