Férfiak, ütöttetek már meg nőt?

Minősít, nem minősít, ha nincs más megoldás...

Például a rablásnál. Ha azon az áron tudom megakadályozni, hogy egy antiszociális egyed, aki azt hiszi, hogy neki mindent lehet, végre észhez térjen, akkor a pofon bizony helyes. Akár nő, akár nem. Vessetek érte a mókusok elé!

És akkor arról az esetről még nem is beszéltem, amikor nem egy idegennel történne ez, hanem véletlenül azt látnám, hogy a saját fiamat/lányomat fenyegetné egy nő késsel. Akkor vélhetőleg a bíróságon kellene magyarázkodnom, hogy miért haladtam meg ennyire a támadás elhárításához szükséges minimális mértéket. A védekezésem a jogos felindultságra való hivatkozáson alapulna. (Sajnos a párommal már történt hasonló atrocitás, ahol nem voltam jelen. 3 cigány lány/asszony próbálta kirabolni, miután észrevétlenül meglopni nem sikerült nekik.)

A párkapcsolati vitákban pedig minden erőszakot kerülendőnek tartok. A verbálisat is és a pofont is. Továbbra is azt mondom, hogy el tudom képzelni azt a szituációt, amikor mondjuk a nő olyan szinten bántja szavakkal a férfit, hogy az ad neki válaszul egy pofont. Itt vagy mindkettőt el kellene ítélnem, vagy egyiket sem. Én inkább az utóbbit választom. Minél többet tapasztalok a világból, annál inkább úgy látom, hogy az bonyolult. Minden mögött van valami más. Az emberi cselekedetek mozgatói is ilyenek, sok réteg van egymáson. Ha elég mélyre ásol, megszűnik a jó és a rossz fogalma, ami a mindennapi életben azonnali ítélkezésre csábít. Mert hamar ítélkezni valójában könnyű. Megalapozottan, elfogulatlanul és helyesen ítélkezni meg lehetetlen. Legalábbis az ember számára az. Én így látom.

42/F

Ui.: Sajnálom, ha megütöttek és úgy érzed, nem szolgáltál rá. Az is lehet, hogy így van. Én nem tudom. Ha ez vigasztal, sokszor volt már olyan, hogy utólag rosszul éreztem magam, mert bántottam valakit. Ez mégsem megbánás. Oka van annak, hogy egy szituáció akkor és ott pont úgy történik, ahogyan. Nem szabad megbánni semmit! Nem abból lesz a jó ember, aki sosem hibázik, hanem abból, aki tanul a hibáiból. Az erős emberek lelkét, ha látnád valamilyen műszerrel, hát azok tele lennének szörnyű hegekkel. Nagy sérülések begyógyult emlékeivel. Éppen ez különbözteti meg őket a gyengéktől. Ők nem marcangolják folyton a sebeiket, és nem is fedik el azokat, hogy valami tapasz alatt gennyesedjenek. Hagyják begyógyulni. Ha nem is mindre büszkén, de hordják ezeket a sebeket, mondván: ez is én vagyok.

42/F!

Igazad van teljes mértékben, de legfőképp abban amit a végén írtál. Nagy igazság van benne. Hasonlóan élek én is. Talán neveltetésből vagy más okból, majdnem így látom én is magamat. Sok kritika ér azért, mert ilyen vagyok.: Kritizálok mást nyiltan, azonban magam hibáit is próbálom elemezni, és elfogadni.

Anyám sőt nagyanyám is tipikusan az az ember volt aki pusztán szavakkal, kitudott végezni akárkit. Nagyon büszke és becsületes emberek voltak. És szerintem én is az vagyok, remélem, mikot egyszer én is megpofoztam egy lányt nagy törést okozott, nagyon hosszú idő kelett ahhoz hogy elfogadjam saját tettemet, én felválalom akárhol akárki elött, sőt azt is elmondom miként és hogyan történt... Nem vagyok rá büszke, de a hiba az hiba. Én nem tálolok kivetni valót benne, de többet nem fordul elő az biztos. De én csak a saját káromból tanulok. És sok 100 iyen hiba történt, próbálom a jellememet tökéletesíteni, hogy jobb legyek. De néha komprumisszumok kellenek félmegoldások. És akkor legyen ember a talpán, ne akkor mikor egy boltilopásról van szó, hogy most az jó vagy rossz.

Most ebben a pillanatban is bemernék sétálni abba a baráti körbe, amelyikbe a lány tartozott. Még akkor is ha agresszív szemek néznének rám. De a meglepő az, ha igazán büszke és lojális a személyünk, akkor valahogy inába száll sok ember bátorsága. És nem félelemről, vagy erőfitoktatásról van szó hanem kisugárzásról. És ez az ami a mai fitalabb korosztályokban nincs meg. Ma nagyképű, egó Stb.. De a bunkóság, és büszkeség között szakadék van.

És a bocsánatkérés számomra tabu, nem várom senkitől azt hogy bocsánatot kérjen. De én sem kérek senkitől bocsánatot. Történ egyszer ugyanis, hogy több embert sértett meg az egy illető a viselkedésével, 2 hét múlva más unszolására 7-8 embertől bocsánatot kért szériába.Mikor rajtam volt a sor, (lehetett akármilyen jól kinéző leányzó) Simán elhajtottam, mert mű és olyan lealacsonyító volt. Én elmondtam neki a véleményemet.... Hogy ne haragudjon már meg de, válald már fel azt a tettet, amit csináltál stb.. Fogadd el magad, senki sem tökéletes, mindenki f...szkalap egy kicsit. De erre csak a válasz annyi volt hogy lelépett.

Ez arcon köpése saját magának, a személyiségének. A jellemének és még sorolhatnám. Hát milyen Ember ő?!

Én nem engedek magamból soha semmit. De boldog ember vagyok, akinek nincsenek mentális zavarai, a stresszt is jól viselem, még ha hatalmas súly van a nyakamon akkor is. Néha érdemes gondolkozni a hibáinkon... Akit megpofoztak, és annak is aki pozott. Ez nem fekete,fehét igen nem... De logikos gondolkodással lehet azzá tenni..

22/F

Kedves 42/F és 22/F imádom a véleményetek!

Na az ilyen határozott gondolatoktól, jellemtől lesz egy férfi igazán férfi!!!!!!!!!

30/N

22/F-nek:

Én nem tartom szerencsésnek, ha valaki nem enged magából semmit. Gondolok itt a bocsánatkérés visszautasítására, vagy akár arra, hogy valaki nem kér senkitől sem bocsánatot. Én úgy látom, ezt te a büszkeség szimbólumának tartod.

Szerintem a bocsánatot nem kérés lassítja azt a folyamatot, amit úgy írsz le, hogy "próbálom a jellememet tökéletesíteni, hogy jobb legyek".

Elfogadod a hibáidat, pontosan, de ezt másnak is a tudtára kell adnod, különben csak szóban marad meg az elfogadás és az is csak magadnak.

Én a lealacsonyodást is máshogy értelmezem. Például az az, hogy vita közben megütök egy nőt. Mondhat bármit. De bármilyen alacsony színvonalon is ócsárol, én nem süllyedek le az ő szintjére, hogy fizikai erőszakot alkalmazzak vele szemben. Ez olyan, mintha néznék egy műsort a tévében, amit utálok. Valóban, betelefonálhatok a műsorkészítőknek, hogy hagyják már ezt a szart abba, fenyegethetem is őket, de minek? Egy ütés semmit nem old meg. Inkább kikapcsolom a tévét.

Kedves utolsó!

Igen-Igen, lehet lassítja az a folyamatot, hogyha nem kérek senkitől sem bocsánatot. De fiatalabb koromban még nem voltam "ilyen". És estem olyan "hibába", baráttal, barátnővel, hogy bocsánatot kértem. Volt olyan 1-2 ismerős akitől többször is. De a hatás nem az volt amit vártam. Én beismertem magamban a hibámat, sőt más tudtára is adtam. Volt aki rendes volt és azt mondta megérti, volt ő is hasonló helyzetben. De sajnos az emberek nagy többsége, saját jellemét elfelejtve lovagol a másikon, nyeregben érzi magát, innentől kezdve elvesztetted a tiszteletet, én ezt nem engedem.

Azonban a másik oldal is felelős ezért. Mert túl sok ember jár-kel az útcán akinek a bocsánatkérés olyan mint a köszönés, megbízhatatlan. Csak újból, és újból elköveti a hibákat, és szemrebbenés nélkül újból és újból bocsánatot kér, ebből nem kérek.

A lány megpofozásra csak annyit tudok mondani ami megtörtént az megtörtént. De többet nem fog, mert alkalmat sem fogok engedni hogy megtörténnyen. Tehát jól írtad kikapcsolom az a bizonyos "Televíziót".

De már ez is jó 4 éve történt, de még mindég élénken emlékszek rá.

22/F

Igen, mindenféle ember létezik. Igazad van, van, aki a bocsánatkérést reflexszerűen alkalmazza, és nem gondolja komolyan. Olyan is van, aki a bocsánatkérésre nem úgy reagál, ahogy illene.

De még nem kértél bocsánatot minden embertől a földön, nem tudhatod, hogy ki hogyan fog reagálni rá (azokon kívül persze, akiktől már kértél). És egy két eset (jó, lehet, hogy több) nem kéne, hogy elvegye a kedved, vagy általánosításokra ragadtasson, főleg, ha te is úgy tartod, hogy az igaz belátástól, majd bocsánatkéréstől fejlődik a jellem.

Én úgy gondolom: hogy bocsánatot kérsz-e, hogy ez őszinte-e, az "rólad szól". A lényeg, hogy te megteszed, amit meg tudsz. A bocsánatkérésre kapott reakció viszont már a másikról szól.

Ha úgy véled mondjuk, hogy azok, akiket ismersz, senki sem érdemli meg, hogy bocsánatot kérj tőlük (pláne, ha már próbáltad), rendben van. A te döntésed, a te kapcsolataid, tapasztalataid. De ne vesd el örökre a bocsánatkérést a többi emberrel kapcsolatban. Ki tudja, lehet, pont a nagy Ő fog reagálni egy ilyenre megfelelően, most csak mondtam egy példát. Ez is lehet egy jel. Ha meg mégsem jó a reakció, hát az olyanok meg nem kell, hogy tiszteljenek. "Kikapcsolod a tv-t" és kész. Na ja, leírni egyszerűbb, de szerintem akkor is ez a legjobb megoldás.

Én 30/F