Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fura, ha a fiatalabb nők jönnek be nekem,18-24 évesek? 27/F
A fiatal nők között nagyobb arányú a szép mint az idősebbek között. Egy szóval nem állítottam hogy minden fiatal nő szép. Ezt te állítottad. És semmit nem cáfol.
De úgy látom nektek kényelmesebb úgy megmagyarázni a dolgot hogy a FÉRFIAK LÚZEREK, ahelyett hogy be kelljen ismerni hogy már nem vagytok annyira kívánatosak mint régen. Hát ha így nektek könnyebb, akkor nyugodtan. Akinek kis sütnivalója is van, úgyse fog nektek hinni.
12: egy szóval nem írtam, hogy a férfiak lúzerek. Vannak ilyen ismerőseim, akikre pont ráillik ez az írás, azért röhögtem rajta.
És miért ne lennék kívánatos? Egyrészt nem vagyok öreg, másrészt van párom, és egyébként is kapok elismerést, sőt, még sok is a kéretlen közeledésekből.
Ja és a fiatal lányok között nem nagyobb az aránya a szépeknek. Egy egy eléggé állandó arány. Aki szép, az szép, húszon évesen is, harmincas éveiben is, negyven évesen is.
Aki ronda fiatalon, az később sem lesz szép.
"negyven évesen is" - lószart
csak azt hiszi magártól a negyvenes, hogy olyan szép,mint egy húszéves,
17: nem érted a lényeget.
Nem lesz automatikusan szép, aki fiatal. Aki ronda, az ronda, mindegy, hogy hány éves.
Nyilván egy szép fiatal lány, szebb mint egy szép 40-es.
De aki túl van 30-on, 40-en nem biztos, hogy a kozmetikának vagy a sminknek köszönheti azt, ha jól néz ki.
És sokan nagyon is jól néznek ki.
De fordítva is igaz. Rengeteg agyon sminkelt lány van a fiatalok között. Ez a korosztály a youtube tutorial videókon nőtt fel. Én is néha elszörnyülködök, hogy hány réteg vakolatot raknak magukra és semmi köze a végeredménynek ahhoz, hogy igazából hogyan néz ki.
a fiatalság, az üdeség maga a szépség !
de kitűnő a pontozási technikád - pillanatok alatt 100% a tied, míg az enyém 0 % hát akkor biztos igazad van, győztél! :D:D:D
19: én nem pontozok :D
Ez a többiek véleménye. Egyébként én sem vagyok 100-on :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!