Ti hisztek abban, hogyha valaki belép az életetekbe, annak oka van?

Már régen megtanultam, hogy nincsenek véletlenek.

Egyetértek Veled.

Hiszem azt, hogy ezekkel az emberekkel feladatunk van, azért nem tudjuk elfelejteni. Valamit meg kell tanulnunk egymástól.

Van egy ilyen személy az életemben, és nem tudom az okát miért, de kitartok mellette, mert azt érzem ezt kell tennem.

2 éve szenvedek egy pasi miatt.

Neki már barátnője van meg minden.

Ezt nem a sors akarja,hogy szenvedjek miatta hanem mert hülye vagyok és nem vagyok képes felfogni,hogy bennem csak a puncit látta mindig is és "ex-felejtőnek" jó voltam.

Valahol igen, ám velem az utóbbi 2 évben kétszer is előfordult az, hogy az interneten kezdtem beszélgetni 2 lánnyal, akikkel hónapokig chateltünk. Elsővel nem jutttunk el hangbeszélgetésig, másodikkal nem olyan rég szakadt meg a beszélgetés, ahol hetente skypeoltunk is több órát, plusz minden este chateltünk órákon át. A dolog lényege, hogy biztosan okkal érkeztünk meg egymás életébe, épp csak azt nem tudom, milyen okból, hiszen találkozás nem jött létre, és eléggé kaotikus vége lett a beszélgetéseknek. De, talán amit meg kell tanulnom:

1. Soha többé nem megyek bele netes beszélgetésbe komolyabb szinten, ismerkedésbe meg végképp, mert úgyis mindig megtorpan a másik fél, vagy fizikai távolság nagy, esetleg más akadály.

2. A legtöbb lánynak csak egy időszakra kell egy srác, amikor magányosnak érzi magát, elhagyatottnak, ingerszegény környezetben él, nem érez szülői szeretetet/barátságai elhalnak stb. Szóval nincsenek komoly szándékaik, hitegetik magukat és a srácokat is, aztán több hónapos beszélgetés után benyögik a bocsi, de én csak lelki társat kerestem neten szöveget, mihelyt valódivá válhatna a dolog, olajra lépnek.

3. A tettek beszélnek, a szavak csak fecsegnek. Akinek fontos vagy, az egy idő után ki fog eszközölni legalább egy személyes találkozást, még ha kapcsolat nem is jön majd létre belőle. Azt gondolom, akivel hónapokig beszél az ember neten, ismeri a másik hangját, gondolatait, érzéseit, látták is egymást, megérdemli a szituáció annyit, hogy legalább egy napra találkozzanak személyesen is.

Mert ha ez nem jön létre, akkor az egészből csak a hiányt fogod érezni, egy negatív blokkot magadban, hogy már megint ez történt, hiába fektettél szívvel-lélekkel energiát a beszélgetésbe, minden klappolni látszott, és a végén mégis csak jön a fekete leves, hogy "meghalt a lelkesedésem, bocsi".

Persze mindamellett, hogy rengeteget tanultok egymástól, végül is ez esetben nem tudod az utat nézni, hanem a végeredményt. Az meg micsoda? A NAGY SEMMI, üresség.

Szóval nem tudod meg az okot, hogy miért is kellett találkoznotok, nem marad más, csak a találgatás. Hát köszi, én ebből többet nem kérek. Mindig a jók szívják meg.