Írtam egy verset, illetve ez már nem az első, de gondoltam ezt rakom fel ide, szval szeretném ha elmondanátok véleményeteket, normális hangnemben, ha lehet! Jó lett?

Mikor először láttalak nem hagytál mély nyomot bennem

Egy lány voltál a sok közül, kit észre sem vettem

Akkor még lefoglalt az idegen környezet

Akkor még semmilyen érzés meg nem környékezett

Nap-nap után láttalak, mégsem történt semmi

De akkor tájt még nem akartam semmit sem tenni

Aztán hirtelen megváltozott minden

Hogyan, s miként, ma sem értem

Egyszer csak fellángolt valami legbelül

Valami, mit ha elhagysz, bizony sokba kerül!

Késztetést éreztem, hogy mindig feléd pillantsak

Próbáltam ellenállni, de nem volt meg hatalmam

Te voltál ki belül engem ily módon összezavart

Tudatlanságom miatt engem jól megkavart

Tovább égett a láng, s már kezdtem sejteni

El kellett, hogy ismerjem, nem lehetett kertelni

A szerelem lángja lobbant fel kicsiny szívemben

Te voltál a szén, mely táplálta én bennem

Attól fogva nehéz volt magamban tartani

De tudtam jól senkinek nem lehet elmondani

Őrlődtem mint a gabona a malomkövek között

Mert nem tudtam mi bújik meg pillantásod mögött

Hisz oly sokat néztem gyönyörű szemeid

Mikor nem takarták el, gyengéd kezeid

Arcodat mintha Vénusz gyúrta volna

Annyira szép, maga a csoda

Hosszú dús hajadba, ha belekap a szél

Azt a pillanatot nem adnám semmiért!

Mikor mosolyogsz jobb kedvre derülök

Ha rám irányul kacajod a mennybe kerülök

Tudnod kell mégis, hogy kínoz ez az érzés

Fejemben most is kavarog rengeteg kérdés

Hogyan tekintesz rám? Ugyanúgy mint én?

Téged is sújt az érzés, legalább ilyen rég?

Remélem, hogy egyszer majd mindent megtudok

Lehetünk-e együtt, te és én boldogok!?