Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hova kéne tennem őt?
Előre leszögezném, nem hős szerelemes történet, TL;DR; alul található hozzá.
3 éve ismerek egy lányt, igazából 2 éve lettünk elég jóban, amikor első barátnőmmel szakítottam, mert specifikusan szerettem volna egy lány barátot akivel lehet nevetgélni meg dolgokat megbeszélni.
Szóval sok mindent megbeszéltünk(fiúk, lányok, kecskék, stb), meg volt pár közös óránk az egyetemen és még néha buliztunk is együtt.
Ez így tartott fél évig, utána tanulmányokkal eléggé szétcsúsztunk és ritkábban találkoztunk, de még volt, hogy elmentünk meginni egy sört vizsga után és interneten elég aktívan társalogtunk.
Az ilyen kisebb dolgokat, mint pl vállal bökdösés, elég érdekesen viszonozta, soha nem csinálta magától, de azonos arányban visszaadta, csak más időpontban, nehéz elmagyarázni, de volt, hogy beszélgettünk, mondott valami gáz dolgot én meg megsimogattam az alkarját, hogy "jól van nem annyira gáz" és következő alkalommal amikor társasággal voltunk és belesültem egy viccbe, ugyanezt a gesztust visszaadta.
Azóta volt, hogy arrafelé nyaraltam pár ismerőssel ahol lakik, mondta, hogy találkozzunk, hívta barátnőit de még azután is ottmaradt, hogy ők elmentek, egész pontosan a reggeli vonatot megvárta velünk.
Szemkontaktust nevetségesen hosszú ideig fenn tartja, 10-15 másodperc biztos volt.
Testbeszédet, idétlen arckifejezéseket utánozza...
Ami érdekes, bulizni, egyéb dolgokat csinálni a közös baráti körünkkel nem jár el már jó ideje (akkor se ha kifejezetten megkérdezzük akar-e jönni, nem lehet sehova elhívni, külön ő se hív már), üzenetet nem kezdeményez interneten (de egyből válaszol bármire), viszont ha meglát valahol mindig odajön beszélgetni kicsit és bombáz ezzel a kisugárzással, amiből alapesetben azt gondolnám, hogy flörtölni próbál.
Másokkal ha látom, nem ilyen.
Esetleg ő így kezeli azt, hogy elég bizalmas barátok voltunk jó ideig?
Bocs, hogy hosszú lett, de minden lényeges és fogalmazni nem tudok normálisan.
TL;DR; Lány barátom folyamatosan sugározza magából a jeleket felém, de ez nem úgy tűnik, hogy tudatában van.
25/F
Nőként írom: hasonlóan viselkedem egy baráttal.
Ennyi. Ha valaki érdekel, akkor azzal keresem a kapcsolatot, nem csak akkor, amikor ő keres.
A szemkontaktus tartása és a testbeszéd tükrözése pedig teljesen általános dolog, nem számít flörtölésnek.
1#
Ő 22 éves, meg amúgy sem valószínű, hogy házasodni akarna, meg egyébként én sem.
Tetszeni tetszik, de nem akarok tőle semmi komolyat.
2#
Az rendben van, de ilyen hosszú szemkontaktus vagy azt jelenti, hogy maga alá gyűrne, vagy hogy feldarabolna és kukás zsákokban eltüntetne.
De aláírom, lehet ő csak egy extrém eset, mivel alapjáraton flörtölősebb az átlagnál, de még sem annyira, mint velem, de ha az átlag ember tegyük fel nem flörtöl sokat, esetleg a barátokkal kicsit akkor ez az eltolódás passzolhat rá.
Gondolod azt te, (feltételezem nő vagy).
Az "egyértelmű" jelek amiket a nők közvetítenek legtöbbször csak annak a nőnek egyértelműek, akitől jönnek.
Tipikus példa az, ha valaki mondja, hogy fázik, 2000 másik dolog alapján kell eldöntenem, hogy most a sálamat tekerjem rá és dörzsölgessem meg a karját, vagy öleljem meg, de fene tudja, lehet egyik se a jó válasz.
Voltak mások is akik ilyen szinten "barátságosak" voltak velem (akkor nem a flört szót használom), de ő velük lehetett találkozni, tudtam hova tenni, hogy mit akarnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!