Miért különböznek ezek a tanácsok?

szerintem ahogy a való életben nincsenek randiszakaszok, úgy tökéletes pillanat se, amikor ki kell tálalni.

annyi mindentől függ, elsősorban a bizalomtól, ami köztetek kialakul.

a gyereknél annyi a különbség, hogy itt kicsit tényleg bejátszik a felelősségérzet, hiszen nem csak rólad és a férfiről van szó, hanem rá is hatással lehet, ha lesz köztetek valami.

ha valakihez nem kezdem el közel érezni magam, minek mondjam el neki a félelmeimet, a hiányosságaimat, vagy ami kedvezőtlennek számíthat?

másrészt ez nem csak úgy lehet, hogy veszel egy nagy levegőt, és minden előzmény nélkül elmondod, hogy amúgy neked gyereked van. hanem ideális esetben egy csomó mindenről beszélgettek, és ahogy közben kijön, elmondod.

gondolom, érthető, hogy akinek kicsifarok-komplexusa van, annak sem kell letámadnia ezzel az első randi végén a nőt. amúgy meg szerintem hagyni kéne, hogy a másik döntsön arról, mi a baj neki, és mi nem. azaz kipróbáljátok, hogy boldogultok ketten azzal a kis farokkal, és lehet, hogy semmi katasztrófa nem történik.

nem kell mindent előre kitalálni meg beképzelni.

hosszabb kapcsolatban hasonló, ha neked van valami bajod, a másiknak fel se tűnik, de te újra és újra felhívod rá a figyelmet. hátha egyszer elkezdi őt is zavarni... (ezt amúgy én is csinálom, igyekszem elkerülni).

példa: a tipikus "nem vastag a combom, drágám?"-effektus. de biztos? de egy kicsit se? tudom, hogy nem a legszebb, de ugye azért így is szeretsz egy kicsit?

Ezen az oldalon nem a problémádtól függ a válasz, hanem a nemedtől.

Én személyiségzavaros lány vagyok, nekem is azt tanácsolták, amit neked.