Egyik napról a másikra miért változik meg egy vadidegen nő viselkedése, akivel nem is ismerjük egymást?

Szóval adott egy buszmegálló. Egyik reggel előtte sosem látott lány áll mellettem. Véletlenül egymásra nézünk, reflexből ráköszönök, mégse tűnjek egy bamba bunkó elefántnak. Szóval előre ráköszönök mosolyogva, és ő is mosolyogva fogadja. Következő nap szintén ugyanez. Ráköszönök, mosolyogva viszonozza. Harmadik nap viszont pár lépéssel odébb áll, átnéz rajtam, a telefonját buzerálja. Negyedik nap pont elcsípem, véletlenül megint valahogy úgy állunk, ráköszönök, mint ahogy előtte is tettem néhány napig, mert hát miért ne köszönhetnék rá, ő viszont pókerarccal, alig hallható hangon, kissé lehangoltan, csalódottan visszaköszön, és lerí az arcáról, hogy bárcsak ne is lenne ott.

Felvilágosítanátok, hogy ilyenkor mi zajlik le egy nő agyában? Már csak azért, mert személy szerint egy véletlen ráköszönésbe én nem tudok beleképzelni semmit, ha fordított esetben történt volna meg. Nem képzelem el azt, hogy másnap már összeházasodunk, vagy az unokákkal játszunk a téren, ugyanis a racionalitás talaján lépkedek, az illúziókban meg alapból nem hiszek.

Csak érdekességképpen jegyeztem meg, mert a munkahelyemen az egyik irodista lány is eljátszotta ugyanezt pár hete. Gondolom, csak nem az derülhetett ki rólam, hogy GYK-n fröcsögök általában a nőkről, bakter, mert akkor tégla van közöttetek... :D