A 20-30 közötti jóképű férfiak úgy átlagban szeretnének komoly párkapcsolatot, vagy inkább csak egy-egy éjszakát?

"Szoval nem csak a nyomi sracok akarnak komolyat, a nem nyomik meg nem csak dugni akarnak.."

kik a nyomik? a nem jóképűek?

Undorító ez a fajta általánosítás már. A régi szép időkben az emberek nem arra utaztak, hogy valaki jó képű legyen, az igazi szívhez szóló szerelmet keresték.

Ma a nők 90%-a nem olyan kapcsolatot keres ahol a szerelem a fő motiváció, hanem az, hogyan néz ki a pasi.

Ezért nincs már kedvem az élethez és nem is érdekel igazán semmi sem. Ha ilyen nők mellett kell élni, akkor inkább meghalok egyedül. Bár szerintem ez így is lesz.

Annyira tökéletesnek, egyedinek érzik magukat a nők, el vannak szállva maguktól, hogy az átlag férfi esélyt sem kap mellettük. Szerintem ez rohadtul szánalmas a mai világban.

Kiteszek egy képet magamról, igazából teszek már az emberekre, már úgy érzem, hogy nem tartozom ide amúgy sem.

[link]

Tudom magamról, hogy egy teljesen átlagos, nem kigyúrt, vékony testalkatú srác vagyok. És akárhányszor próbálkozni akartam, sosem kaptam igazán esélyt.

Igaz, volt barátnőm, de ez felejtős témakör.

Rossz emlék... szemét volt de ez már a múlt.

Úgy kellett felnőnöm, hogy féltem az emberektől, visszahúzódó voltam. Családon belül nem igazán volt kommunikáció.

Se édesanyámmal nem beszélgettünk jókat, se édesapámmal.

Mivel elég visszahúzódó voltam, barátaim nem lettek, így a játékok érdekeltek inkább.

Hozzá szoktam a csendhez, hogy nem kell kommunikálnom senkivel sem. Ez miatt nem is érdekelt igazán senki.

Mindenki csak hülyére vett, szemétkedtek velem, ezért nem nyitottam soha senki felé.

Barátnőm is csak azután lett, amikor konkrétan rájöttem, hogy szar egyedül lenni (6 éve elhunyt édesanyám), az ő halála után kezdtem úgy érezni, hogy magamra maradtam, egyedül vagyok. Nulláról felépíteni valamit 21-22 éves fejjel lehetetlennek bizonyult. Nem tudtam hogyan kommunikáljak az emberekkel.

Aztán volt egy kapcsolatom, ami végül 1 évig tartott, de igazából abban sem volt túl sok kommunikáció. Bár a kapcsolat igazság szerint nem ez végett ért véget, hanem teljesen más miatt, de ahogy ezt említettem, ez a része lényegtelen, a lány hozzám vágta azt, hogy sosem beszélgettem vele, meg hogy másokkal mindig jókat beszélgettem. Na most ebből annyi igaz, hogy volt, hogy valakit egy héten 1-2 alkalommal láttam pár percre, azokkal talán beszéltem 5-10 percet maximum.

A párom pedig velem volt minden napi szinten.

Édesapám 60 éves lesz idén, tudom, nem vagyok öregember, de pl ha a barátnője itt van nálunk, ami nagyon ritka, akkor tapasztalatom szerint ők sem kommunikálnak túl sokat, nem ülnek le órák hosszakat beszélgetni.

Inkább telefonon beszélnek többet, gondolom megbeszélik, hogy kinek hogy telt a napja, mit csinált, hogy ment a munka mondjuk, stb. Vagy ha már előre el vannak tervezve dolgok, akkor azzal kapcsolatosan beszélnek.

Én ugyan így éreztem magam a kapcsolatomba, hogy fél szavakból is tudtam, hogy mi van.

Bár akkoriban tényleg nem voltam túl beszédes, ez nem az exem hibája volt, mert ettől függetlenül nagyon szerettem és foglalkoztam vele.. ma már lehet jobban tudnék kommunikálni. Volt egy időszakom mikor youtubozni kezdtem, videókat feltenni, stb.. csak hogy fejlesszem a beszélőkémet. Hogy tudjak folyamatosan beszélni, bármiről.

Szerintem egy kicsit fejlődtem.. bár fene tudja.

2 év telt el a szakítás óta, s azóta sem akartam senkit.

Tudom, hogy milyenek a nők, és amit keresnek az úgy se én vagyok. Túlságosan lelkis vagyok egyrészt, szóval nem viselném el, ha ki lennék téve évekkel később.

Sajnos az exem által hátra hagyott űr is piszkosul fáj a mai napig. Beleborzongok abba, hogy mindig csak nekem volt valaki fontos, de én a másik személynek ugyan ennyire soha sem voltam. És magamat hibáztatom mindenért.

Szerintem már egy kicsit bele is őrültem abba, hogy ennyi voltam. Csak egy használati tárgy, amit meguntak és kipenderítettek.