Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túl fura a párom, mit csináljak vele? Ügye elment az esze?
Párommal decemberben lennénk egy éve együtt, de most kicsit úgymond szünetet tartunk mert túlzottan is furcsán viselkedik...
Nekem ő az első kapcsolatom és hát úgyis az első volt...
Egy ideig minden rendben volt, de egy alkalommal harapdálda a nyakam stb...
Ami nekem nem tetszett amikor már igazi harapások voltak.
Leültünk ezután beszélni elmondta, hogy évek óta egy közösségbe jár ahol hisznek a vámpírokban meg ilyenek...
Nem tudtam sírjak e vagy nevessek, de majdnem elnevettem magam. Att mondta nem akarta eleinte elmondani mert félt a reakciómtól,
Azt hittem hülyül de nem.
Valóban hisz ebben, de én ezt nem tudom elfogadni.
Azt, hogy egy szektába jár, bár ő bizonygatta nem az...de az...
Szeretem de így, hogy legyünk együtt?
21L
Jaj Istenem,bocsi,de ezen jót nevettem:D:D
Szóval ha szektába jár,elég furcsa a barátod,nem azért,mert ilyenbe hisz,az még oké,de hogy elkezd téged "harapdálni" eléggé...Szerintem vagy ülj le megbeszélni,h ez neked így nagyon furcsa vagy hagyd el,de először is beszélj vele erről.
A kapcsolatunk elején olyan normális volt, de amiben hisz...
Beszélünk róla, de ő ezt tényleg komolyan veszi...
Volt néhány dolog amin én is nevetni akartam de szeretem...nem akartam megbántani azzal, hogy kiröhögöm.
Ha összeférhetetlen a vallás vagy a hit az kinyírja a kapcsolatot.
Magyarán ha te hülyének nézed, mert nem létező dolgokban szentül hisz, akkor úgyis vége lesz előbb-utóbb.
Jobb előbb, akkor kevésbé fáj.
Megharapott mostmár te is vámpír vagy...😂
Na de most komolyan, ha nem túlozza el ezt a dolgot és valóban ez csak egy ártatlan dolog amiben hisz hagyd rá.
Megértelek benneteket, mert tényleg vannak furcsa emberek akik furcsa olykor rossz dolgokat tesznek.
Beszélünk nap mint nap attól függetlenül, hogy most nem minden stimmel a kapcsolatunkban. Igazából ő nem vakon követi ezt a dolgot.
De ügye követi... egyébként jó ember és eddig semmi jelét nem mutatta ennek a dolognak.
Csak a harapás...
Amiért bocsánatot kért.
Szeretem de sokban meg nektek van igazatok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!