Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek össze jött volna velem, hogyha nem lett volna ott a barátja? 20/F
Szóval az helyzet, hogy van egy lány, akivel már nagyon régóta barátnők vagyunk, korábban nem figyeltem fel rá úgy, mert volt barátnőm, de tavaly júliusban szakítottunk, és azt vettem észre, hogy kezdek beleszeretni abba a lányba, akire eddig barátként tekintettem. Először nem is értettem mi ez, mert világ életünkben barátok voltunk, de aztán amikor már tudatosult bennem, hogy szeretem, áprilisban összejött egy sráccal, amit én nagyon rosszul viseltem. Viszont körülbelül egy hónapja együtt voltunk bulizni, és hát ittam jó sokat, mert egész végig a barátjáról mesélt, és úgy volt megbeszélve, hogy hozzánk megyünk aludni, mert én Bp-n lakom, Ő pedig Szentendrén.
Szóval igen, és amikor hazaértünk, akkor elég erőteljesen rányomultam, ami tudom, nem volt valami tisztességes, de egyszerűen nem bírtam tovább. Viszont ő nem ivott annyit, és nem hagyta magát. Egy ideig nem beszéltünk, és mivel őszinte akart lenni a barátjával, neki is elmondta, szóval a tag ha rólam van szó, érthető módon keményen féltékenykedik. De még utána egy kicsivel, mikor beszélgettünk erről, azt mondta, hogyha nem lenne párkapcsolatban, akkor nem lenne mérges, sőt. És azt is megkérdeztem, hogyha nem lenne barátja, akkor összejött-e volna velem. Mondtam neki, hogy totál rendben van, ha nemet mond. Erre pedig csak sóhajtott egyet, és azt mondta, hogy nem akar válaszolni, és egy nagyon picit mosolygott.
Szerintetek?
Gerinctelen dolog amit csinál veled.
Megtart jelenleg tartaléknak. Feltűnt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!