Szerintetek vajon végleg veszítettem el?

De én nem akarhattam mert egy éve kb. azt sem tudtam, hogy ő van. Hallottam róla, de nem akartam tudni ki ő. Na jó ez nem igaz, akartam, de akkoriban még nem tudtam bepötyögni a fészkeresőbe, így feledésbe merült ez a vágyam.

Tudom, baromi beteges, hogy a szemébe akarok nézni, hogy tudjam igaz-e. Még csak ráköszönnöm sem muszáj csak odabiccenteni, vagy tudom is én. Bizonyára őrült vagyok beteges zaklató hajlammal vagy mit tudom én. Pedig csak kíváncsi. De pont azért nem tettem még, amit ti is mondtok. De szerintem ezt már elmondtam.

Azért tűnik így, mert valóban nem ismerem. Ő plátóian szeretett (HA...?) nekem pedig szintén szimpatikus, és elvileg engem képzelt, hitt a nagy őnek, de hozzám ez kicsit későn jutott el, pedig jó, anno nem, de pl. 2 éve tuti nem lett volna ellene semmi (komoly) ellenvetésem, teljesen szimpatikus, az esetem is meg minden. És... én ugyanannyira nem értem ezt az egészet, mint ti. Én hajlok rá, hogy jobban is "küzdhetett" volna = mégsem én vagyok neki az igazi... vagy ennyire nem voltak lehetőségei (??) (áááá...).

Egyrész érdekel az igazság, pucéran, ahogy van.

Másrészt nőből vagyok, ő pedig egy szívdöglesztő férfi (belsőleg is okénak tűnik) és megfordult a fejemben, ha komolyan szeretett, lehetséges-e, hogy tegnapról mára ne számítsak neki többé. Ennyi. Ez nem azt jelenti, hogy foggal körömmel (p... khm... női Praktikákkal :D ) harcolni akarok érte (ami amúgy hülyeség is lenne), és elszeretni bármi áron, hanem pusztán annyit, hogy tudni akarom mit érzett és érezhet-e még bármit ebből irántam. Vili?

Másrészt igen, kicsit elkanyarodtam, és rátértem jó ötlet-e felkeresnem amit közösen a józan eszemmel megvétóztatok. De a szivem... a szivem azt mondja adnom kell egy esélyt rá, hogy bármi megtörténhessen. Ennyi. Bármi. De félek ettől a bármitől. Pont ezt tart vissza tőle, hogy gőzöm sincs mire számíthatnék. Kiszámíthatatlan.