Meg szeretnék változni, végleg. Nektek sikerült már?

Igen.

Nem akartam többé érzelgős "lúzer" lenni.

"Jobb" voltam. Rosszabb lettem.

Miért akarsz megváltozni,mi az amit nme szeretsz magadon? Egyébként mindenbe ne akarj mert az képtelenség,meg aztán biztos vannak jó tulajdonságaid is.

Egyébként hogy válaszoljak is a kérdésre,igen van mit magamon is változtatni,de inkább belsőleg. Rossz családi körülmények között nőttem fel ezért visszahúzódóbb, bátortalanabb és csendesebb lettem az átlag embertől és nyilván ezen hosszútávon egy pszichológus és én tudok segíteni.Majd megírom,hogy milyen lettem,ha már belevágtam :)

Mondjuk ez talán nem nagy változás,ami keresztülmentem,más nem jut eszembe.

Régen általánosban sokszor sírtam,amiért piszkáltak,vagy ha bántottak.Kiközösített is voltam a menő lányok körében.Mindig olyanokkal akartam barátkozni,akik "elérhetetlenek" voltak akkor..olyan társaságát akartam,akiket valójában utáltam,de azt akartam,hogy elfogadjanak.Még 5. osztályban kórházba is kerültem hónapokig tartó hasfájással és hányingerrel,enm tudtak velem mit kezedni,mert annyira kényszerítettem magam,hogy elfogadjanak,hogy már belebetegedtem.

Mára már sz*rok mások véleményére és inkább van az a pár barátom,akikben megbízom és olyannak szeretnek,amilyen vagyok,minthogy olyanok vegyenek körül,akik utálnak és hátatfordítanak nekem.

Végre egy jó kérdés! :)

Írd le miben szeretnél megváltozni, mert nem írtad, nem mindegy hogy jó vagy rossz dolog.

Az egészről a véleményem álltalánosságban az, hogy nehéz megváltozni. Az ember az aki, aminek született, nehezen lehet a személyiségedet megváltoztatni, inkább csak egy álcát tudsz magadra húzni szerintem.

Főleg valami trauma hatására szoktak emberek megváltozni, jó vagy rossz irányban is.

Rólam:

33 éves férfi vagyok. Régen eléggé zárkózott voltam, suliban mindig szórakoztak velem, piszkáltak, nem tudtam leállítani őket, elég rosszul viseltem azt az időszakot. Akkor emlékszem nagyon meg akartam változni, de nem sikerült. Volt 1-2 barátom a többieket utáltam, illetve volt 1-2 ember aki csak simán közömbös volt. Szóval nem tudtam megváltozni, közben a sulinak vége lett, elkezdődött a munka. Barátom ugye nem sok volt. Egy volt akiről elmondhattam hogy jóban rosszban, de nem is igazán akartam többet szerezni, jó volt így nekem.

Teltek az évek, munkába feledkeztem, ugye ilyen kis magamnak való voltam. Beszélgetésbe nem nagyon tudtam elegyedni senkivel akit nem ismertem jobban. Szerettem volna nyitottabb lenni, könnyebben ismerkedni. Nem nagyon ment... Aztán vett egy kis kanyart az életem, volt olyan amire azt mondtam előtte, hogy nem történhet meg, na mégis megtörtént. Itt már olyan 30 voltam. Talán ekkor nőttem fel? Nem tudom. Rájöttem hogy nem igazán élek, csak a munka, ezen változtatnom kell. Persze már előtte is a "megfelelési kényszer" érzés kezdett átalakulni, a "szarok rá, magamnak élem az életem, nem másnak" gondolkodás móddá. Elég sok új embert megismertem, sok mindenkivel beszéltem, sok új dolgot láttam, csináltam. Kezdtem szép lassan megváltozni. Főleg a gondolkodásom. Sokkal jobban el tudok már beszélgetni emberekkel, akár már az első találkozásnál. Már nekem tűnik fel ha valaki nem kommunikatív, régen én szorongtam ha nem tudtam mit mondani:)

De azt nem akarom hogy minden eltűnjön belőlem ami régen voltam, mert tudom hogy az nem volt rossz. Nem akarok mindenkin átgázoló jellem lenni, de nem is leszek szerintem.

Még mindig sokszor gondolok arra milyen lenne teljesen megváltozni, hogy nekem jobb legyen. De ha lehetne választani hogy egy önző ember legyek aki mindenkinél elégedettebb, boldogabb, vagy az aki most vagyok illetve voltam, inkább maradnék az aki vagyok. Próbálok nyitott lenni új dolgokra, emberekre, keresem a társaságukat. Sokat változtam úgy érzem, még ha kívülről talán nem is annnyira látszik, és nem is hirtelen volt a változás.