Van itt más is olyan, aki nagyon rosszul érzi magát?

Erőteljesen depressziós és nagyon szomorú érzéseim vannak hosszú órák óta, de alapvetően már évekkel ezelőtt (kisgyerekként) sem mondhattam el magamról, hogy igazán "élek". Inkább csak léteztem, de sokszor ezt is valószerűtlenül tapasztaltam meg. Összemosódnak a napok, nagyon gyorsan telik az idő, legtöbbször csak mélységes lelki fájdalmat érzek, de egyébként is a legtöbb gondolatom negatív.

Szinte soha nem létezett számomra a külvilág, sem a társasági élet. Barátaim nem voltak, ha már az utcán sétálva látok velem hasonló korúakat, kellemetlenül érzem magam, kerülöm az emberek tekintetét.

Nem találom a helyem a világban, és a fentebb említettek miatt (is) sokszor unatkozom, bár néha ahhoz sincs elég lelki erőm, elnyomja a fájdalom, amely az utóbbi időben gyakran nemcsak lelki, hanem fizikai eredetű is.

Voltak/vannak bizonyos érdeklődési köreim, hobbijaim, de azok is inkább a 2008-as / 2009-es években voltak "intenzívek". Azóta főként már csak fellángolásaim vannak, sajnos talán egyre ritkábban.

Pszichésen soha nem voltam rendben, rengeteg pszichiáternél/pszichológusnál jártam már kivizsgálásokon, számos betegséget diagnosztizáltak az évek során. (Skizofrénia, kényszerbetegség, enyhébb autizmus/Asperger-szindróma, paranoia, hiperaktivitás, figyelemzavar, stb.) Viszont egyikre sem illenek igazán a tüneteim. Mindegyikből egy kicsi, vagy éppen több, változóan.

Csak egy érettségim van (szakma nélkül), bár néhány személy szerint már ez is nagy kitartóerőre vall részemről, hogy véghezvittem. Mások szerint viszont megvannak az agyi képességeim ahhoz is, hogy egyetemet végezzek és később tudós legyek.

Én őszintén úgy érzem, hogy egyelőre egy OKJ-s szakma is bőven elegendő lenne. Egy fal gátolja meg lényem kiteljesedését (a betegségek fala). Ha ez nem lenne, valószínűleg régen egyetemista lehetnék. Rengeteg energiát emészt fel a "pszichés szenvedésem", de ugyanakkor részben én is hibás vagyok. Bizonyos dolgokat illetően összeszedhettem volna magam. Bizonyos alkalmakkor a lustaságot választottam az aktív ténykedés, a határozott lépések helyett. Bármennyire is beteg és "megfáradt" vagyok, adott helyzetekkor összeszedhetném magam. Az esetemben nehezen állapítható meg, hogy hány százalék a valós lustaság a fentebb leírtak miatt, illetve az ellenpéldákból (házimunka, stb) adódóan is. (Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, de jó tulajdonságai is.)

Visszatérve a lényegre: nagyon bizonytalan vagyok, egyre kevesebb az erőm a létezéshez. Régen sok mindennapi eseményt lelkesen, izgatottan vártam és éltem meg. Az elmúlásukat nem annyira, vagy inkább nem ilyen módon érzékeltem, hangsúlyoztam, mint manapság... Nagyon szeretném újra átélni a régi, jó dolgokat, még ha soha nem is voltak felhőtlenek számomra.

A túlvilágon jár az eszem.

Ti mit gondoltok erről? Van itt olyasvalaki, aki hasonlóan érez?

23 éves fiú vagyok.