A férfiak hisznek abban, hogy egy nőben megtalálhatják a másik felüket?

Nagyon-nagyon sok lánnyal ismerkedem. Egy hónapban 20-30 nekem tetsző, ismeretlen lányhoz szoktam odamenni személyesen kezdeményezni. Ez mellett például Tinderen is fent vagyok, ahol megint csak elég sok lánnyal ismerkedem, akik az előző számban benne sem voltak.

20-ból, 30-ból, 40-ből (nagyjából) mindig van egy lány, akivel külsőre is tetszünk egymásnak nagyon és ez mellett belsőre is jól megértjük egymást. Ez országos szinten

Durván 3-4 havonta botlok olyan lányba, akibe szerelmes is tudnék lenni és tartós kapcsolatot is el tudnék vele képzelni. Kár hogy most nem vágyom ilyere.

Ráadásul én még csak 23 éves vagyok, tehát durván a 18-23 éves lányokkal ismerkedem. Te 27 évesen meg simán benne lehetsz a 18-27-es korosztály egésze között. (Tartós kapcsolatra)

Amit írtál a legutolsó mondatodban én pedig nem tennék ilyet, mert ez számomra úgy érzem a gyengeség jele lenne. A távoli múltban, még kamasz koromban is elég érzékeny, érzelmes lelkületű srác voltam és akkor mindig bántottak kivétel nélkül, ha felfedtem ilyen nyíltan az érzéseim ahogy te leírtad.

Ezért írtam azt hogy valószínű más az ízlésünk, neked nincs olyan magasan a mérce. Én elég kritikus vagyok külsőleg, nekem az átlagosan csinos lányok már nem tetszenek, az átlagnál kicsit jobbak 90%-a pedig vagy buta vagy van valami elviselhetetlen a természetükben. De tudom a legtöbb férfi nem ennyire válogatós, nekik biztos könnyebb dolguk van. Igazából külföldi lányok között sokkal több van aki kívül-belül tud tetszeni, de annyit meg nem járok külföldre hogy onnan szedjek össze tartós kapcsolatra nőt.

Én meg pont azt tartom inkább gyengeségnek (vagy gyávaságnak) ha valaki alapból amúgy érzelmes vagy szeretne az lenni, de a külső világ hatására nem meri/tudja kimutatni. Az oké hogy kamasz korodban nem tudtad férfiként kezelni ha ilyen miatt bántottak, de azóta mondjuk felnőttél. A férfi is csak egy ember, neki is van érzelmes oldala, csak tudnia kell mikor, hol és kinek lehet megmutatni.

A 10-es voltam.

szerintem a kérdés túláltaálánosít. nincs olyan, hogy a férfiak (így egy homogén csoportként) ezt vagy azt hisznek, így vagy úgy gondolkodnak, ezt vagy azt csinálják. ugyanúgy, ahogy a nők sem mind ilyenek, vagy olyanok és nem ezt vagy azt hisznek, gondolnak. ebben a témában is vannak férfiak és nők is, akik így gondolják, vagy legalábbis reménykednek benne és vannak, akik máshogy látják.

én ismerek nőket is, akik nem osztják a kérdésben felvetett álláspontot. én meg férfiként hajlok rá, hogy így gondoljam, bár szerintem sem árt kicsit árnyalni a dolgot és az igazság, mint sokszor valahol a két véglet között van.

szerintem van létjogosultsága annak, hogy a felek egy kapcsolatban kiegészítsék egymást és a két szóló egyén összességénél teljesebb egészet alkossanak együtt és pláne, hogy többre vigyék a másik segítségével, motivációjával, mint anélkül egymagukban. ettől még persze önállóan is működőképes egészeknek kell lennünk, különben tényleg nem működnek jól a dolgok és az ismerkedési fázist is nagyon visszevetheti, ha egyik-másik, vagy pláne mindkét fél nagyon a másikra akar támaszkodni és tőle várja, hogy kiegészítse, egésszé tegye, méginkább, ha azt érezteti, hogy nélküle értéktelen, működésképtelen, ami könnyen érzelmi zsarolássá válhat, vagy úgy jöhet le a másiknak.