Miért ilyen szívtelen a párom, hogy megígérte, hogy jön a temetésre aztán mégsem?

Nekem a lagzi is és a temetés is nyűg.

Nem érzem jól magam ha mulatoznak körülöttem, és azt sem ha siránkoznak. Attól függetlenül mindég mindenhová el megyek tiszteletemet tenni, aztán 2-3 óránál tovább nem is maradok, valamikor ez 1-2 óra, attól függ.

Ha az én párom annak ellenére, hogy elhívom és megígéri, mégsem jön el, ott már komoly bajok lennének. Elgondolkodnék azon, hogy van e jövője ennek a kapcsolatnak. Azt megérteném, ha mondjuk beteg, dolgozik, vagy valami egyéb, de ez, hogy nincs kedve eljönni, meg senkit sem ismer, nem kifogás. Téged ismer, a szüleidet ismeri, ennyi elégnek kéne, hogy legyen.

Nem azért kellene, hogy elmenjen, mert ő ott "hogy fogja magát érezni", hanem azért, mert a társad, a párod, és szükséged van a támogatására.

Mond meg neki nyugodtan, hogy a lőtéri kutyát nem érdekli az ő hangulata, és az sem számít, hogy kit ismer és kit nem - ha tényleg úgy gondolja, hogy "jóban, rosszban" akkor erőltesse már meg magát.

#4 Én megértem a te álláspontodat is.

De!

Ezt előre meg lehet beszélni a pároddal, normálisan.

Nekem ebből a szövegből az jött le, hogy a fickó/lány bejelentette, hogy márpedig mégsincs kedvem, mert nem érdekel az egész.

Ha azt mondaná a párom, hogy beszéljük ezt meg, miért nem akarok jelen lenni, akkor teljesen oké. De hogy pár órával indulás előtt, kijelenti, hogy márpedig mégsem? Ez nem klappol nekem.

A 4-5-tel értek egyet. Ha egyszer megígértem, akkor már elmegyek, ha szenvedek tőle akkor is. Mert a szavamat nem szegem meg.

De részemről az ilyen elvárásokat mérhetetlen önzőségnek tartom, és nem érdekel mit gondol a társadalom. Hat éves párkapcsolatban vagyok a barátommal, ha ne adj isten nagyszüleim temetésére kéne mennem, akikkel amúgy ő is jóban van, akkor se kötelezném rá, hogy márpedig ott KELL legyen. Ha úgy érzi, jöjjön el, ha nem, akkor nem. Szerintem - és tudom, hogy ezzel senki nem ért egyet, de nekem akkor is - a halottak meggyalázása, amikor ilyen hatalmas cécóval és halotti torral emlékeznek meg róluk, olyan személyeket elráncigálva, akik ott sem akarnak lenni...

Úgy gondolok egy párkapcsolatra, hogy támogatjuk a másikat, mellette állunk a nehéz helyzetekben, és nem csak lélekben, hanem fizikailag is. Azért az nem ugyan az, hogy szóban biztosítjuk az együttérzésünkről, de álljon ott egyedül egy temetésen. Akár azt is mondhatnám, hogy amíg gyászol, amíg ilyen sírdogálós, addig nem találkozom vele, mert az engem deprimál, majd ha túl van a gyászon, akkor megint találkozhatunk...

Az meg külön rossz pont nálam, hogy megígéri, hogy elmegy, mert ez a legkényelmesebb, nincs fölös vita, kérés, magyarázkodás, majd az utolsó pillanatban lemondja, amikor már nem tehet semmit a másik. Ez egy klasszikus konfliktuskerülő hozzáállás. Felnőtt ember álljon ki a döntéseiért, még ha azok kellemetlenek is.