Egy hosszútávú párkapcsolatban vagy egy házasságban, miért a nők szeretnek felügyelni a pénzügyekért?

Én abban hiszek, hogy nem csak az egyik félnek kell felügyelni a pénzügyeket, hanem mindkettőjüknek képben kéne lennie ez ügyben. Értem ez alatt, hogy tisztában vagyunk mindketten a bevételek, kiadások nagyságával, megbeszéljük, hogy mire mennyi marad, vagy nagyobb kiadásnál, hogy bevállaljuk-e, illetve abban is közösen egyezünk meg, hogy a fennmaradó pénzzel mi legyen.

Számomra amúgy az a kézenfekvő, hogy összedobjuk a pénzünk egy részét, amiből fedezzük a lakhatást, rezsit, mindennapos költségeket, a maradékkal pedig mindenki azt kezd, amit akar. Kivéve, ha mondjuk megbeszéltük, hogy elkezdünk gyűjteni valamire. Az meg már csak részletkérdés, hogy konkrétan melyik fél fizeti be pl a csekkeket, vagy veszi meg a kaját.

#2 a nagy büdös ****-t tudja. azt se veszik észre ha kicsurog a csomó felső a szekrényükből, jön a "jaj nincs egy ruhám se amit fölvehetnék" mondat.

Olvass már bele az üzleti topikban, ott sírnak hogy 300-500+e-et keresnek fejenként és nem bírnak 10e-et se félretenni belőle hó végén.

Nálunk a férjem az utolsó forintját is ideadja.Sőt, anyukáméknál is ez a felállás. Húgoméknál is.

Mindhárom esetben a nő kezeli a pénzt. Egyszerűen azért, mert mi jobban értünk a pénzhez. Ha a férfiakra lenne bízva...elmenne hülyeségekre, de a kamra a fagyasztó nem lenne feltöltve. De még wc papír, vagy mosogatószer se lenne. A számlák kifizetéséről már ne is beszéljünk. Egyszerűen mi sokkal jobban tudjuk, hogy mi mire kell...mennyi marad...mivel lehet a továbbiakban kalkulálni szórakozás vagy spórolás tekintetében.

Én nem szeretem felügyelni a pénzügyeket, hanem egyszerűen muszáj. Ha a páromra bízom, abból nem jövünk ki jól.

Összesen hatféle számlát fizetünk. A legtöbb havonta jön, van ami két-, van ami háromhavonta. Néhány közülük átalánydíjas, ott évente elszámoló számla is jön. Azokkal sajna külön számolnunk kell, mindig nő a fogyasztásunk.

Neki ezt már sok átlátni, amikor rá voltak bízva, simán elfelejtette befizetni. Tehát fizetem inkább én. Fogalma sincs, hol tartunk a fogyasztásban, és amikor megjöttek az elszámoló számlák, szó szerint pánikba esett. Igaz, tényleg sokat kellett kifizetni, de lehetett rá előre készülni.

A vásárlásoknál képtelen az ár-érték arányt nézni. Valamint nem tartja fejben, hogy mi van otthon és hogy mi volt a menü mostanában. Ha bemegy a boltba, hogy sertéscombot vegyen a pörkölthöz, amit majd főz, nem gondolkozik másban. Én ha látom, hogy mondjuk akciós a csirkemell és 40%-kal olcsóbb, akkor gyorsan módosítom a menüt és csinálok egy csirkés ragut. Pörkölt meg majd lesz akkor, amikor a malacot éri meg jobban megvenni.

Amikor a havi pénzt beosztom, mindig úgy számolok, hogy legyen egy kis plusz. Alaphangon 10 ezret számolok a váratlan kiadásokra, plusz még egyszer ennyit az előre vásárlásokra. Mert ha most akciós valami, ami nem fogy gyorsabban, akkor megéri megvenni, hiszen pusztán azzal, hogy akkor veszem meg és nem később, azt amit amúgy is megvennék, havi szinten ezreket lehet nyerni.

Gyakorlatilag én úgy tudok spórolni, hogy azt ne érezzük. A jövedelmünkből többféle tartalékot képezek. Részben ténylegesen, mert utalok a megtakarítási számlára, illetve van itthon kp is, részben virtuálisan, mert tudom hogy a számlánkon lévő pénzből mennyit mire kell számolni.

A párom nagyjából azt tudja, hogy addig költ, amíg egyszer csak kopp van. Vagy amíg rá nem döbben, hogy maradt 5 ezer forintunk az utolsó hétre. Akkor közli, hogy mostantól spórolni kell. Onnantól meg persze krumplistésztán élünk fizetésig. Ha ő spórol, azt nagyon is megérezzük.

Végső soron mindketten jobban járunk, ha én kezelem a pénzügyeket. De határozottan visszautasítom, hogy én szerettem volna ezt. Egyszerűen muszáj.