Mi legyen azzal az emberrel akiben helyrehozhatatlan lelki károk vannak (főként lányok/nők válasza érdekel[olyan tekintetben, hogy mi a véleményetek a lent leírtakról])?

Nem is tudom hol kezdjem el a dolgot.. Kezdem ott, hogy elmeséltem milyen romlott vagyok. Kezdek rájönni, hogy nekem semmi esélyem egy normális kapcsolatra mert nincs körülöttem hosszabb ideig egy ember se.

Azért gondolom magam romlottnak mert nincsenek normális érzelmeim. Az érzelmek terén nem azzal van a gond, hogy ne lennék érzékeny a dolgokra vagy ne érintene meg az ami történik hanem egyszerűen nem értem őket. Legtöbbször egy társas helyzetben nem igazán értem meg a másik fél érzéseitm, sokszor van olyan, hogy kedveskedni próbál vagy valami hasonló (pl mond valamit ami velem kapcsolatos de ő valójában jót akar vele) na az ilyeneket rengetegszer félreértem és úgy érzem csak gunyólodik velem a másik és csak szarkasztikusan mondta az előbbi kedveskedést. Rengeteg olyan helyzettel találkoztam az életemben, hogy nem tudom megitélni az embereket, egyszerűen nem ismerem fel, hogy melyik ember játszadozik vagy hazudik felém és melyik az amelyik tényleg kedvel.. (átalában a felismerés csak akkör történik meg amikor már a másik megbántott vagy kihasznált engem). Rengetegszer történik meg az, hogy túl sokat látok a másik emberbe aki kedves velem, rögtön olyan dolgokra gondolok, hogy ő mennyire jó ember és mennyire szerethető meg, hogy olyan jóságos és ezért elkezdek olyan dolgokat tenni amitől egyébként félek nagyon. (Közeledek nyitok, és érzelmeket kezdek mutatni a másik felé..) De ennek ugyan az a vége, rájövök egy idő után, hogy a másik általában egy hazug.. kétszínű ember vagy pedig csak szimplán túlértékeltem a vakságom miatt.. Erről le lehet valahogy szokni ? Vagy ez már így marad ? Tényleg nem szándékosan csinálom de nem tudom nem beleáltni az emberekbe(azokba akik kicsit is foglalkoznak velem) a mérhetetlen jóságot, mert egyébként legtöbbször csak a rosszat vagy semmit nem látok a másikban. Az első gondolat ami átsuhan az agyamon egy idő után ha valakivel jól kijövök, hogy majd ő lesz az a biztos pont az életembe akihez fordulhatok ha baj van és majd barátok lehetünk vagy ha úgy alakulna akkor egy pár.. Sokszor láttam olyan embereket akik évek óta egymás támaszai és barátai de nekem szinte soha nem volt ilyen ember az életembe ezért látom bele sok mindenkibe ezt.. (szerintem). Foyltatván ezt a dolgot ha valami történik valakivel, hogy összeveszünk vagy ilyesmi automatikusan olyan képzelgéseim támadnak, hogy a másik fél direkt bánt és szánt szándékkal akar engem tönkretenni és a legdurvább elméleteket találok ki, hogy miben mesterkedik éppen a másik.. Visszatérve az érzelmek részéhet a dologgal még az a baj, hogy nem nagyon tudom és nem is nagyon merem kimutatni, én nem igazán érzékelem mit szabad és mit nem a kimutatás terén, sokszor igazából nem is mutatok semmit még akkor se ha kedvelem a másikat mert nem tudom igazából, hogy kellene..

Elméletileg nincs pszichés betegségem bár elég sok minden hajaz arra, hogy borderlineos lennék, de nem vagyok az csak tényleg sok tűnet jellemző én rám is.

Na jó igazából nem remélem, hogy kapok választ erre a buta kérdésre, de valami olyan érdekelne, hogy ezek tudatában ti személy szerint barátkoznátok-e vagy ismerkednétek-e egy ilyen emberrel ha ezeket a dolgokat tapasztaljátok vagy elmondja nektek valaki róla.

20+/F