Szerintetek elcseszem az életemet?

Nem akarok újabb "örökre szűz maradok" kérdést kiírni, ez nem arról szól. Az a helyzet, hogy 22 éves férfi vagyok, aki eddig tanulásra, munkára - karriere, és edzésre koncentrált, és nem éreztem szükségét, hogy párom legyen, bár gondok voltak az önbizalmammal, és depresszióval küzdöttem. Nem tartom csúnyának magamat, sőt iskolai évek alatt és egy korábbi munkahelyen, de még utcán is a lányok többször kezdeményeztek nálam, - hány fiúnak adatik meg ilyen - de sose udvaroltam nekik. A libidóm rendben van, és meleg se vagyok, egyszerűen elvoltam magamnak. A szüleimmel élek, és nem voltak anyagi gondjaim. Bevallom, talán túlzottan elkényeztettek. A szorgalmamnak hála egy nagyobb karrier lehetőség előtt állok, amivel akár a húszas éveim elején komoly összegekre tehetek szert - de az még nem jövőre lesz - ráadásul ezzel megvalósítanám a már gyermekkorban kitűzött céljaimat. Önmegvalósító típus vagyok, aminek mindent alárendelek, sajnos akár a boldogságomat is. Mostanában viszont egyre inkább érzem, hogy nyitnom kell az emberek felé, egyre inkább vágyok egy kapcsolatra, de a szexuális és társas kapcsolatok terén lévő tapasztalanságom miatt nehezen fog menni. Az a kérdésem, ha például jövőre még nem lenne kapcsolatom, akkor lemaradok valamiről? Behozható a lemaradás? Irtózatosan frusztrál, hogy magányosan élek, és nehezen kommunikálok a nőkkel. Rossz egyedül otthon lenni, vagy az ágyban egyedül lefeküdni. Azért írtam ki a kérdést, mert a napokban elfogott egy halálfélelemmel érkező roham, ami miatt értéktelennek érzem magamat, és azóta küzdök magammal, minta sose lehetne párom, ráadásul nem sokat járok el otthonról, ezért ritkán találkozom másokkal.