Őszintén van itt olyan ember aki egy nagy csalódás után lelkileg üresnek, fáradtnak érezte magát évekig? Sikerült kimászni ebből, vagy ma napig tart?

Én igen, de kicsit másképp mint te. Általánosba nagyon allergiás voltam, és szteroidos gyógyszereket szedtem, amitől amitől nagyon meghíztam. Egész általánosban csúfoltak és lenéztek a lányok. 9.-re kb 120kg lettem. Aztán 1-2 évre rá tetszett egy lány elkezdtem edzeni kb 90kg-ra nagy szerel mvolt minden, de csúnyán végződött, azóta csak futó ismerkedéseim voltak, de mindig megmaradtak ezek a rossz emlékek és féltem egy pontnál tovább menni.

Most vagyok úgy, hogy iszonyatosan tetszik egy lány, mondhatni szeretem/szerelmes vagyok. Régebb óta ismerem, mikor megismertem kikosarazott, de most megint elkezdtünk beszélgetni, vettem a bátorságot és megint elhívtam egy találkozóra és igent mondott. Nemsokára ki is derül, hogy lehet-e valami.

A leírtak alapján nagy szükséged lenne szakember segítségére. Ilyen gyerekkorral és kapcsolati háttérrel ugyanis kb. két út áll előtted:

a.) Soha többet nem mersz kapcsolatba lépni és teljesen bezárkózol

b.) Újra és újra bántalmazó kapcsolatokba lépsz (amik az elején még jónak tűnnek)

Már most depressziós vagy... eldöntheted, hogy rágódsz még ezen évekig, miközben egyre rosszabb és rosszabb lesz a helyzet, vagy pedig most gyorsan keresel egy jó szakembert, és egy-két év alatt egy magabiztos nő leszel egy támogató kapcsolatban.

(Én az utóbbit választottam, és TÉNYLEG működik.)

Az eltelt három év tényleg több a megszokottnak nevezhetőnél, de hidd el, rengetegen élnek át hozzád hasonló szakaszt az életükben, van olyan csalódás, rossz tapasztalat ami évek múltán is csak enyhülni fog. Minnél jobban sérülsz, annál valószínűbb, hogy valamennyi "heg" marad majd benned, teljesen nyomtalanul nem fog felszívódni. De lesz egy pont, amikor ennek dacára képesnek érzed majd magad a továbblépésre, hogy újra megbízz, hogy újra megnyílj valakinek.

Mindez persze közhelyes és giccses vigasztalásnak hangzhat, nem foglak fárasztani vele.

Ha gyakorlatiasabb tanács kell, ne akard görcsösen a változást és ne beszélj magadra egyetlen férfit sem, ha egy kicsit is ellenérzésed van, így csak kényszerből erőszakolnád magadra. Előbb olyat találj, akiben képes vagy megbízni, elsőnek barátként legyen meg az életedben. Minden elvárás, megfelelési kényszer nélkül. Hogy ne szorongj, hogy ne egy randevú vagy ismerkedés üteméhez kelljen igazodnod és aszerint nyílnod meg. Ugyanígy a másik véglet sem jó, hogy kapkodás helyett inkább teljesen feladd, hogy végleg lemondj a boldogságról. Még ha 63 éves lennél, akkor sem kéne temetned magad, de 23 évesen bőven előtted az egész élet, és ha ez megint szerencsesüti színvonalú semmitmondásnak hangzik, kicsit sem az. A huszat töltötted be amikor szakítottatok, és 4 éves kapcsolat... ezek szerint 16 voltál amikor összejöttetek, te az első és egyetlen komoly kapcsolatodról beszélsz. Ehhez mérve nem csoda, ha minden új ismerkedés és új férfiba vetett bizalom megrémít, te szó szerint ebben a kapcsolatban váltál felnőtté, mellete értél nővé. Nem te vagy elfuserált vagy ennyire szerencsétlen, ne érezd magad reménytelennek. Van akinek nem hogy évek, de egy egész élet sem elég továbblépni. De tudod, ők valahol azért meg is rekednek a saját sebeik nyalogatásában. Lehető legrosszabb ilyenkor mindenben analizálnod magad, követed mennyire javul a közérzeted, tudatosítasz minden hárítást vagy kudarcnak megélrt távolságtartást... az ilyen gyötrődéssel nem továbblépsz a gondjaidon, hanem pont ezzel rögzíted, minnél szerencsétlenebbnek látod önmagad, annál jobban hasonulsz és belemerülsz.

A lényeg ez, ne temesd még magad, de ne is görcsölj rá, ne erőltesd. Egyelőre a hozzáállásod inkább legyen az, hogy nem csak párkapcsolattal lehet teljes az élet. Akár munka, hobbi, bármi amiben elmerülhetsz, elsőnek a saját lábadon tudj megállni. Ha ez megvan, ha így megerősödsz, máris kevesebb vesztenivalód lesz, mert úgy egy nem a párkapcsolatodnak kell megváltania az életedet, nem az lesz a kizárólagos mérce önértékelésben. Ha ez megvan, ha már nem élet-halál kérdésének látod, onnan nyitottá válni is sokkal könnyebb lesz.

Ha a gyakorlati tanács is közhelyes/gicces, azt az éjjel háromnegyed 12-re fogom. Sajnálom, remélem túl leszel ezen az időszakodon.

Hidd el, rengeteg ember jár hasonló cipőben. Ezen az oldalon is. Ne érezd magad egyedül és ne érezd, hogy sosem fogsz túllépni a dolgon! :)

Én összességében az emberekbe fáradtam bele, 1-2 baráton kívül. Rengeteg emberben csalódtam és rengeteg emberről derült ki, hogy megbízhatatlanok. Az eddigi kapcsolataimban is volt néha elejtett apró, de nagy mögöttes tartalommal bíró mondat, szóval azokkal kapcsolatban is úszott a bizalom. A környezetemben is csak hasonló kapcsolatokat láttam. Nem egy hozzád hasonló lányt is, ami szintén elszomorított, főleg, hogy több teljesen normális pasi ismerősöm nem talált magának senkit, mert nem voltak helyesek, izmosak, pénzesek vagy nem tudtak semmit felmutatni, maximum annyit, hogy kedvesek.

Srácként pedig, ezek után nem igazán vagyok nyitott egy komolyabb, lelki dolgokon alapuló kapcsolatra. Nem ismerek egy olyan nőt sem, akit teljesen megbízhatónak tekintenék és nem valamiféle érdek miatt lenne velem. A családi hátterem nekem sem volt túl jó, de azon már túlléptem. Szóval mindenen túllehet! :)