Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lefeküdtem a főnökömmel, de ő azóta meg rám sem hederít?
A nyáron kerültem ehhez a céghez, már az első napokban is flörtölgettünk, meg ugrattuk egymást, és aztán ez egyre jobban elmélyült, és a múlt héten lefeküdtünk egymással. Azt mondta nekem, hogy élete legjobb d_gása volt. Már alig vártam a hétfőt, hogy újra találkozhassunk, erre fel meg egész nap rám se hederített. Eddig naponta minimum egyszer lejött hozzám, ha máskor nem műszak végén, ma meg egész nap be se jött. Eddig ha meglátott, már a folyosó végén fülig ért a szája, most meg épp csak biccentett és mosolygott, de közben a telefonon beszélgetett. Az ebéd szünetbe is mindig együtt szoktunk kávézni, most pedig le se jött az étkezőbe. Mért csinálja ezt? A hétvégén se hívott fel egyszer sem. Ennyi voltam neki, egy d_gás és kész? Tudom, hogy felesége van és egy 3 éves lánya, de nem is azt kértem, hogy hagyja ott őket, hanem legalább ne nézne levegőnek ahhoz képest, hogy előtte meg szinte a tenyerén hordozott. Őszintén, ti mit gondoltok erről?
L/20
Kedves Kérdező
Ha nem kamu a kérdésed akkor javaslom csinálj úgy mintha mi sem történt volna ellenkező esetben lehet hamarosan nem lesz munkád. Valószínűleg később ismét üriteni akar majd ezért meg fog keresni. Ha nem akarod hogy kipateroljanak hátrálj ki a randi elől valami kamu dumával pl találkozol valakivel vagy hasonló. Ér reménykedj hogy nem rugat ki
Amúgy az ilyen munkahelyi ribiket különösen azért nem csípem, mert szimplán emiatt másokat kifúrhatnak, kifurathatnak a melóhelyről, hiába jó dolgozó, rendes, ha nem teszi szét a lábát.
Pont múltkor fordult meg a fejemben, hogy lehet, valamelyik melóhelyen épp ez volt a baj velem, hogy én nem vagyok ilyen? Ugynis az én főnököm is gyakran rám kacsintott, vagy pl mikor lifttel mentünk föl, folyamatosan nézett a szemembe, mintha szemeznénk..Másik melóhelyen meg a főnök mindig kereste a lehetőséget, hogy "véletlenül" megérinthessen.De én ezeknél az eseteknél sosem vettem alapot.Nem reagáltam semmit.Mindig próbáltam úgy hozzáállni, hogy csak véletlen volt.Nos, nem tudom...Lehet, hogy ha visszakacsintottam volna, most lenne munkahelyem.De még nem érzem úgy, hogy odáig kéne süllyednem, hogy ezt tegyem egy melóért, akkor már kiállhatnék egyenesen a sarokra is, ugyan az , és jobb lenen a fizetés...
Most elgondolkozom, talán a 20 éves kis kolléganőimre is kacsintgatott vajon a főnökúr? És azok vajon mit reagáltak? Én már bárkiről bármit el tudok képzelni...
3 éve dolgozom a jelenlegi cégnél, 30 éves a főnököm, én 24 éves vagyok, és szeptemberben kikezdett velem a főnököm, hozzáteszem nincs családja, nem nős. Egy hihetetlenül jóképű magas pasi, a kolléga női szó szerint bomlanak utána. És mint említettem, kikezdett velem, amire én közöltem vele hogy "a főnököm és ezt nem kívánom semmilyen formában magasabb szintre emelni, és főleg nem leszek a főnököm egy éjszakás kalandja, nem ilyen karrierre vágyom" egyébként sem vagyok egy könnyű eset a vélemény nyilvánításom meg általában kiborítja. Ezért úgymond tett velem egy próbát. Előző hónapban megállt az irodámban és közölte hogy vár az irodájában,gondoltam most kirúg, de nem. Annyit mondott köszöni, és bocsánatot kért. És elmondta, ha lefekszem vele, akkor valószínűleg elbocsátott volna, de jelenleg a lehető legnagyobb tisztelete az enyém és hozzátette hogy őt nő még ilyen keményen nem utasított vissza. :) És minden fontosabb döntésről elsőként kéri ki a véleményem. Hétfőn megjegyezte hogy nem kizárt hogy egyszer még feleségül vesz. :) Mellesleg elég egy bizalmas barátság van közöttünk. És ez az ami fontosabb mint egy olyan mondat hogy "élete legjobb d_gása volt".
Ezzel csak azt akarom mondani kérdező, hogy azt amit a főnököm mondott a visszautasításra az a lehető legnagyobb dolog, amit egy beosztott kap a főnökétől. Kár hogy te ezt nem fogod megtapasztalni, pedig nagyszerű érzés mikor tisztel egy feletted álló személy!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!