Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha Magyarország nem keresztény hanem iszlám vallású ország lenne, mennnyivel lenne másabb a társkeresés és a párkapcsolatok?
DÖBBENET
Egy 2004-ben eltrölt török törvény szerint ha az erőszakoló férfi megígéri hogy feleségül veszi az áldozatot akkor enyhébb büntetést kap, sokszor pedig felmentik.
Újabb döbbbenet: 2002-ben még nem sikerült eltörölni a társadalom ellenállása miatt :-OOO
Elég durva ha a leghaladóbb a muzulmán állam ilyen.
Szóval MIELŐTT török vagy más muszlim férjet választanál vagy odaköltöznél
OLVASS! OLVASS! OLVASS!
A török Ege Egyetem Női Problémák Kutatóközpontjának (EKAM) eredményei:
"A török nők 57 százaléka lesz erőszak áldozata házasságának első napjaiban"
"Valamiért" a törökországban élő nők rettegnek (mint mi Ózdon és Nyolckerben)
Becsületgyilkosság. A férj vagy család megöli illetve öngyilkosságba hajszolja nőt.
Tavaly 300 török nőt öltek meg így, és nem tudjuk hányat üldöztek öngyilkosságba.
2004-ben az egyik ankarai egyetemen több mint nyolcezer nőt kérdeztek, akiknek 39 százaléka azt mondta, hogy a családon belüli erőszak bizonyos körülmények között indokolt lehet. A vidéki nők körében ez az arány még magasabb, 57 százalék volt.
A török kormány felmérése szerint minden negyedik nő szenved a családon belüli erőszaktól, akik közül mindössze négy százalék fordult segítségért a hatóságokhoz.
A másik leghaladóbb állam Tunézia. Itt első fokon egy nőt találtak bűnösnek amiért 2 rendőr megerőszakolta vőlegénye jelenlétében.
Hát ilyen a muszlim világ legszabadabb nőinek helyzete és a török társadalom.
Nem azt mondom hogy ott minden rendben van, de ezek a problémák ugyanugy jelen vannak Magyarországon is, és Európában. Sőt még rosszabb is a helyzet.
Kiváncsiságból kiírtam ezt a kérdést:
http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__kulfoldi-politika__7..
Láthatod hogy aki válaszolt úgy látja itt minden rendben, vagyis felmenti azokat a magyarokat akik erőszakot követnek el nőkkel szemben. Persze ha az illető állítólag muszlim akkor azt nagyon elitélik. Ugyanezt csinálod te is.
#69
"általában olyan emberek írnak véleményt a muszlimokról, akiknek nincs kézzelfogható tapasztalatuk, nem éltek iszlám országban."
Hogy a média túloz és tudatlanok írogatnak az még nem menti fel az iszlámot semmi alól.
A valóság megismerésének igényével igenis lehet objektív képet kialakítani anélkül hogy köztük éltem volna. Elegendő a muszlim hitelhagyók könyveit olvasni. Vagy az ott élők véleményét meghallgatni. Minap egy utifilmben tök mellékesen paki nőket interjúvolták a vonaton. Állandó és folyamatos a zaklatás, tapi, lopás és A HIBÁS AZ ÁLDOZAT!
"a vallás nem azonos a kultúrával, de összefonódik."
Az iszlám a teljes kontrollról szól, az élet minden területének irányításáról, magánélet, társadalmi élet, politika, hogy kiről-miről mit kell gondolni stb stb. Az iszlám egy totalitárius ideológia. 1-2 ország liberálisabb, az én olvasatomban ezek kevésbé iszlám országok.
"... jó lenne, ha a keresztények is elgondolkodnának! Őket is megvezetik, gondoljunk a keresztes háborúk nevében elkövetett emberírtásra."
Értelmetlen visszamenni a középkorba. Nyugaton a vallás befolyása a politikára már zéró. A középkor barbárságát felszámoltuk. Másrészt az itt élők nem igazán keresztények. Nem járnak templomba, nem imádkoznak kaja előtt se máskor, kevesen tudják a 10parancsolatot miatyánkot stb.
Én pl totál ateista vagyok, de megkereszteltek. Most akkor keresztény volnék? Tiltakozom :). Szóval bennünket már nem vezet meg az egyház, 900 éve történt barbár sztorikkal pedig nem szeretnék foglalkozni.
(( Ennek a törizésnek semmi értelme. A muszlim áldozati álláspont miszerint "és egyszer csak megtámadtak bennünket a kereszetes lovagok" szerintem hibás. Volt előzménye. kb 450 év Muszlim invázió. Előtte a mai Törökország, Szíria, Egyiptom, és fél Irak területe keresztény volt ám. A muszlim invázió további állomásai Ibériai félsziget, mai Franciaország területe. Szicília, Szardínia, Korzika, Kréta. A kereszténység központját Rómát is támadták pl 864-ben volt az egyik időpont.
Szentföld: "... Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A keresztény- és zsidóüldözés a 996–1021 között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fakereszt, a zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit az „igazhitűek” büntetlenül megölhették, akár az utcán is. Hakem megmérgezése után az üldözés véget ért, de a keresztények elleni atrocitások nem szűntek meg, a nyugati zarándokokat egyre többször rabolták ki."
Közvetlen előzmény még Bizánc segélykérése. A keresztény Bizáncot 630 óta létében veszélyeztették a muszlim támadások.))
"A menekültek, pedig egy meghatározhatatlan embertömeg."
Folyamatosan készülnek statisztikák a célállomásokon. >90% muszlim. Jogilag illegális bevándorlók, nem pedig menekültek. Közülük tömegével botrányosan viselkednek és tojnak a törvényeinkre. Nem tisztelnek semmit. A normálisan viselkedőknek is csak töredéke kompatibilis az EU-val.
"Illetve miért van az, hogy az USA, Izrael háborút indíthat..."
USA és Izrael nagy sz_rkeverők, de nem fogható rájuk minden probléma. Pl bármelyik Szomszédos állam hetek alatt felszámolhatná az IÁ-t.
69-es vagyok:
"Szóval MIELŐTT török vagy más muszlim férjet választanál vagy odaköltöznél
OLVASS! OLVASS! OLVASS!"
Szerintem meg inkább kérdezz meg más olyan személyt, aki külföldi muszlim házastársat választott magyarként.
69-esnek:
Én nem akarlak meggyőzni, tőlem a fejedre is kötheted a tévét. Nekem ezek nem érvek: "A valóság megismerésének igényével igenis lehet objektív képet kialakítani anélkül hogy köztük éltem volna." Én inkább megyek élni a valós életet.
Ja és valóban sok a nem vallásos keresztény ebben egyet értek + az ateista, ahogy te is írod. Nektek találták ki a médiát. Titeteket az vezet meg.
"900 éve történt barbár sztorikkal pedig nem szeretnék foglalkozni" (pedig nem árt az előzményeket is nézni...)
" készülnek statisztikák" ilyet én is tudok neked csinálni, beleírok bármit, amit akarsz! (ja és én sem vagyok a "menekültek" indokolatlan befogadása mellett, de ez az iszlámmal és arab világgal való összemosás már szánalmas)
"Nem tisztelnek semmit. A normálisan viselkedőknek is csak töredéke kompatibilis az EU-val." Lehet,hogy ez a cél? Arra nem válaszoltál ki pénzeli? Pedig gondolom nem repülő szőnyeggel utaztak ide...És a telefonszámlát, ruhát, stb. ki adja nekik? Mert nem hiszem, h a szintén lerombolt házú szomszéd odaállt az illető családhoz, "h na figyi, kössünk üzletet: adok a te leomlott házadért, pár miilliót, csak várj míg elmegyek a (szintén porig zúzott) bankba és kiveszem a pénzt!" Ja és olyannyira el vannak látva, h a buggyant baloldaliak meg civilek hiába mentek oda segíteni, már megvolt mindenük, amiket ők vittek.
"Pl bármelyik Szomszédos állam hetek alatt felszámolhatná az IÁ-t." Na, akkor miért nem teszik? (Egy hasonló történet: pl. miért adott az USA Izraelnek és Egyiptomnak óriási pénzeket, h ne támadják meg egymást? Hoppá csak nem a palesztinok sakkban tartása miatt?)
74-nek
"Szerintem meg inkább kérdezz meg más olyan személyt, aki külföldi muszlim házastársat választott magyarként."
Szerintem kérdezzük meg pl Wafa Sultant hisz ő Szíriában született muszlimként :)
"Én inkább megyek élni a valós életet."
Én is ha pl indiai étterembe megyek. Legfeljebb kiköpöm ha nem ízlik, és ha élő férgeket akarnak etetni velem eljövök. De egy házasság komolyabb dolog. Ott minél biztosabbra szeretne menni az ember.
"Ja és valóban sok a nem vallásos keresztény ebben egyet értek + az ateista, ahogy te is írod. Nektek találták ki a médiát. Titeket az vezet meg."
Kritikával fogadom a híreket így nem vezet meg. Ellenben a muszlimok kritika nélkül elfogadják egy ember minden szavát (Korán) aki 1400 éve azt állította hogy próféta. (számomra egyetlen próféta sem bizonyított semmit)
""900 éve történt barbár sztorikkal pedig nem szeretnék foglalkozni" (pedig nem árt az előzményeket is nézni...)"
Úgy értettem nem hiszem hogy azzal kéne foglalkozni ki ölt meg kit 900 éve. Ettől eltekintve is teljes melléfogás a "keresztények megtámadtak bennünket békés muszlimokat nézőpont".
1. A mai Európa pogány és nem keresztény.
2. A keresztes háborúknak pedig 450 év Muszlim invázió az előzménye.
De mindez csak történelem méghozzá 1000 éves.
"készülnek statisztikák ilyet én is tudok neked csinálni, beleírok bármit, amit akarsz!"
Regisztrációnál és a táborokban is készülnek. Én azért megbízom a német és osztrák hatóságokban.
"Arra nem válaszoltál ki pénzeli?"
Nem tudom, számomra részletkérdés. A lényeg hogy ne jöjjenek ide mert igen kis részük kompatibilis csak a nyugati kultúrával.
""Pl bármelyik Szomszédos állam hetek alatt felszámolhatná az IÁ-t." Na, akkor miért nem teszik? "
Mert úgy látszik mindenkinek érdekében áll. Beleértve Sz-arábia, Irán, Jordánia, Törökország.
"Egy hasonló történet: pl. miért adott az USA Izraelnek és Egyiptomnak óriási pénzeket, h ne támadják meg egymást? Hoppá csak nem a palesztinok sakkban tartása miatt?"
Az usa és Izrael sz_rkeverése mindenki számára világos, nem szeretjük őket errefelé.
Az arab-zsidó konfliktus külön téma, egyáltalán nem kapcsolódik a muszlim párkapcsolatok kérdéséhez.
75-nek:
Wafa Hassan, csak egy személy, ebből nem lehet, sokat megtudni. Ha egy külföldi megkérdezi milyenek a magyar házasságok, mást mond egy hithű vallásos ember, mást aki csak beleszületett a vallásba, de nem vallásos (mint Wafa Hassan), és mást egy ateista, stb.
Ja és, ha egy olyan illetőt kérdezünk meg, aki egy muszlim illetővel házasodott, jobban el tudja mondani, hogy miben más és hasonló a mi kultúránkhoz képest.
" Ellenben a muszlimok kritika nélkül elfogadják egy ember minden szavát (Korán) aki 1400 éve azt állította hogy próféta." Ezt meg honnét veszed? Találkoztál már élőben muszlimmal? Mert én úgy tapasztaltam, hogy az értelmezéseik elég sokfélék!
"1. A mai Európa pogány és nem keresztény." Ez azért elég merész kijelentés. Talán Magyarországon tényleg így van a kommunizmus alatt történtek végett, de még így is elég sok vallásos ember van. Egyébként ezt mi alapján döntöd el? Belelátsz az emberek lelkébe?
"Én azért megbízom a német és osztrák hatóságokban." Én senkiben sem bízom, meg csak abban, amit tapasztalok.
""Arra nem válaszoltál ki pénzeli?"
Nem tudom, számomra részletkérdés." Pedig pont ez a lényeg! Ezek az emberek csak eszközök!
"Az arab-zsidó konfliktus külön téma, egyáltalán nem kapcsolódik a muszlim párkapcsolatok kérdéséhez." Itt már rég sok minden nem kapcsolódik a kérdéshez (hány muszlim kapott Nobel díjat,stb.), csak mindenki behozott újabb gondolatokat, hogy mi miért lehet így. Téged miért zavar ez? Elfogytak az érveid?
76-nak
"Én senkiben sem bízom, meg csak abban, amit tapasztalok."
hm mostanában az az álhír kering hogy létezik egy ún. iszlám állam ahol lefejezések vannak, a nőket(és 1 évnél nagyobb kisgyerekeket) pedig tömegével árulják szexrabszolgaként piacokon. Menj már oda családdal légyszi és ellenőrizd le személyes megtapasztalás útján. köszi
"Ja és, ha egy olyan illetőt kérdezünk meg, aki egy muszlim illetővel házasodott, jobban el tudja mondani, hogy miben más és hasonló a mi kultúránkhoz képest."
Ez baromság mert kit kérdezel meg? Akinek a férje török vagy akinek iráni/paki/afgán/egyiptomi/szaudi?
Egyébként nem "Wafa Hassan" hanem Wafa Sultan. Ő egy Szíriából elszabadult exmuszlim orvosnő aki küzd az iszlám ellen.
""1. A mai Európa pogány és nem keresztény." Ez azért elég merész kijelentés."
A keresztény háborúk idején az egyháznak nagy politikai hatalma volt, most pedig teljesen jelentéktelen. Erről van szó.
Van egy középkori barbár világ (iszlám) és abban szerinted az a lényeg hogy ki pénzeli őket?
"Itt már rég sok minden nem kapcsolódik a kérdéshez (hány muszlim kapott Nobel díjat,stb"
Az iszlám világ 3 nobel díjat tud felmutatni (az összesből ami >600) ez egy jelzőszáma a sötétségnek, az írástudatlanság mértéke szintén. Nem fordítanak arabra műveket. Lehet itt okként elnyomásra, usára, Izraelre mutogatni csak rohadtul nevetséges.
"Az arab-zsidó konfliktus ... Téged miért zavar ez? Elfogytak az érveid?"
A palesztin - zsidó konfliktusban senkinek nincs igaza és nem EU probléma, nincs közünk hozzá.
A sztori nagyjából annyi hogy előbb a zsidók voltak ott (ez egy nacionalista cionista nézőpont), a radikális muszlimok szerint meg Dar al Islam terület. A zsidók el- az arabok befele vándoroltak az évszázadok folyamán. Mielőtt a zsidók elkeztek földet vásárolni, visszatelepülni és felvirágoztatni jelentéktelen elmaradott vidék volt kb 2-300 ezer arab "kecskepásztottal" és néhány ezer zsidóval. Szerintem amit a zsidók csináltak az ugyanaz mint amit a muszlimok előtte 636-tól, pontosan ugyanolyan tervszerű és tudatos hódítás. Az arabok fegyverrel megszerezték és megadóztatták a nem muszlimokat. A másrészt legyártottak egy 3. szent helyüket Jeruzsálemet.
Az arabok 1948-ban nem fogadták el a zsidó államot - ami egy pötty a térképen kb 10000km2 - hanem azonnal megtámadták. A háború végén a fegyverszüneti határokat elfogadták így lett Izrael 1,5 pötty. Néhány háború után már 2 pötty.
A környező gyéren lakott nagy terültű arab országok hozzállása ... le se sz_rták az ottani arabokat, arab menekülteket. Kitaláltak viszont egy új nemzetet a palesztint, ami sosem létezett, de most már talán ők is elhiszik magukról. Ennek a 4 millió palesztinnak a sorsa annyira érdekli az arabokat mint a zsidókat. Számukra a lényeg hogy megszűnjön a két pötty a térképen.
Szóval 2 agresszor áll szemben egymással.
Na jó, ez engem már untat. Ha akarod, akkor maradj ebben a hitben.
"A környező gyéren lakott nagy terültű arab országok hozzállása ... le se sz_rták az ottani arabokat, arab menekülteket." Ezt én nem így tapasztaltam, ismerek több olyan palesztínt, akinek a családja például Egyiptomba kellett, hogy költözzön menekültként. Úgyhogy ezt sem gondolnám, hogy igaz lenne.
Na, de mindegy, én itt befejeztem.
Olyan lenne, hogy a nőknek egyből csadorban kellene járniuk, nem dönthetnének semmiről. Bár feminácizmus sem lenne. :D
Szóval a ti szempontokból nem lenne kánaán az biztos, nem lenne hisztis, válogatós nyiff-nyaff. Még lehet autózásért is büntetés lenne mint szaúdban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!