Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti összejönnétek sérült lelkű sráccal vagy meg se próbálnátok?
Nem depressziós, nem is lehangolt, olyan mint egy normális egészséges ember.
Amit tudni kell, elég könnyen ki tud borulni bizonyos helyzetekben, veszekedésnél például. Gyakran nem tudja kezelni az ilyen helyzeteket, valamint néha vannak nehezebb pillanatai. Ha ezt előre elmondaná valaki akkor már le is tennétek róla igaz ?
Az sem túl jó. Mert ha elzárkózik a megoldás keresése, a kommunikáció elől és magába fojt mindent, akkor hogy tudjátok megbeszélni majd a dolgokat?
Nekem volt hasonló pasim, és ha konfliktus volt, majd valamit meg akartam vele beszélni, olyan szinten zárt, hogy nem szólt semmit sem. Aztán rá is ment az egész, mert gondolatolvasó nem vagyok. Ha nem mondja el, mi a gond, vagy mit szeretne másképpen, akkor azt nem valószínű, hogy ki fogod tudni találni.
Változni meg csak akkor tud, ha ő akar. Ráerőltetni nem lehet. Az elfojtásnak vannak további negatív következményei is.
Nem szeretnék már ilyenbe belemenni. Beleuntam, hogy aránylag egészséges lelkületű lányként mindig a másikat kellett figyelnem, hogy jaj, ezzel vagy azzal a mondattal, cselekedettel meg ne bántsam, mert akkor neki és ezáltal nekem is rossz lesz...
Sajnálom, pedig szolidáris ember vagyok, de azért nem non-stop máltai szeretetszolgálat. Persze ha bármi gond van, meg lehetne beszélni, de a számomra ok nélküli kiborulásokat, sértődéseket, bezárkózásokat nem tudom jól kezelni... És még engem is lehúz.
10-es vagyok
az én barátom is ilyen.
4. éve vagyunk együtt, nem mondom, voltak ezek miatt csúnya viták, főlek az elején.
de sokat javult az évek alatt, és ezt ő is belátta, és örült, nem rég meg is köszönte, hogy nem hagytam cserben vagy szakítottam az ilyenjei miatt, mert párszor tudja ő is, hogy nem így kéne, de nem tudja kezelni.. neki az 1. kapcsolat nyomta rá bélyeget, ahol elég hisztis csajjal volt és időbe telt kikezelnem sok hülyeséget belőle. :)
időbe telt persze, mert nehéz változni. de idővel jobb lett, ritkán van már ilyen, régen sokkal rosszabb volt.
azért elég rossz érzéseket keltett benne ez a nulla kezdeményezés/elkerülés, tehát ez a másik felet eléggé bánthatja. rá kell venned magad olykor. ha akarsz is változni és normális lányt fogsz ki, akivel azért tudtok beszélni, és ő is meghallgat, hogy miért van ez, az segíthet, de ez nem elég önmagában.
mindkét félnek akarnia kell és megértenie a másikat, hogy ne így játszódjon le a következő helyzet, ahogy szokott. kemény munka és időbe telik tényleg, de élő példa, hogy lehetséges.
24 L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!