Ebben az esetben helyes döntés a szakítás akármennyire fáj is?

Jövőre 25 éves leszek,az exem 22.

Én már abban a korban vagyok,hogy szeretném megtalálni a biztos partnerem,akivel együtt tervezzük az életünket,szeretnék már külön költözni a szüleimtől és lassan el tudnám képzelni,hogy gyereket vállaljak.

Az exemnek felajánlottam,mivel ő semmit nem tud megtakarítani,mert kifolyik a pénz a kezéből,hogy próbáljuk meg külföldön,vannak szezonmunkák,ott nem kell költeni semmire,félre tudjuk tenni a pénzt,de ő nem akar jönni.Abba lenne benne,hogy naponta ingázik a 2 határ között,de hiába mondom neki,hogy profi nyelv nélkül nem fog találni semmit,annak se állt neki.Opció volt az is,hogy nyissunk külön-külön lakástakarékot,de a "jó ötlet" után sem történt semmi.Én pedig nőként nem gondolom úgy,hogy én nekem kell akarnom,hogy legyen egy biztos otthonunk,sem tenni érte,mert a férfinek kell motiváltabbnak lennie,hogy a nő fel tudjon rá nézni.És én nem tudok rá,hogy mindent én szeretnék megoldani.

Mindezeket azért mondtam neki és sokszor össze is kaptunk rajta,mert elmondása szerint én lettem volna később a felesége és a gyerekei anyja.Úgy gondoltam,hogy komoly a kapcsolatunk lassan 1 év után és biztos is,ezért szerettem volna elmélyíteni.Legalább csak annyival,hogy valamit kezdjünk el a közös jövőnkért tenni.De őt abszolút nem zavarja,hogy 0-n van egy hónapban,meg sem erölteti magát,hogy előrébb jusson,mert az ő felfogása szerint majd lesz valahogy,ő ezen nem aggódik.Nem gondol abba bele,hogy azzal,hogy otthon éléssel SEM tud megpsórolni SEMMIT,nem is lesz semmije.Olyan anyagi helyzetben sincsenek,hogy egy kisebb garzont vegyenek neki.Nem akarom a fiatalságom arra pazarolni,hogy várom,mire nő be a feje lágya,és 30 felett külön költözni,családot alapítani,persze mi a biztosíték,hogy addigra benő neki?!Nekem az az álmom,hogy fiatalon legyen családom,szeretnék már önállósodni.Kényelmes nekem itthon anyagilag,mert tudok félretenni,szóval nem itthonról menekülök...De,ha külön költöznénk a kettőnk fizetéséből bőven tudnánk többet is,őt ez nem érdekli,mert nem akar albérletbe menni,csak majd saját házba,amiért el se kezdett nemhogy spórolni,tenni se,hogy másik munkát keressen,képezze magát érte...

Lecseszett,hogy 1 év után mit várok,holott ő hangoztatta mennyire komoly a kapcsolatunk.Számomra nem az a komoly kapcsolat,hogy együtt vagyunk,együtt alszunk,hanem attól,hogy vele tervezek.

Ez egy olyan kapcsolat volt,ahol

én mennék,ő maradna ebben a nyomorban,kuporgatna,hónap végén kölcsönkérésekből élne

én költöznék,ő otthon akar maradni

én már lassan szeretnék babát,ő még egyáltalán nem

Azt mondom tizenévesen számított komoly kapcsolatnak az,ha valakivel több hónapja együtt vagy,de felnőtt fejjel nekem ez már mást takar.

Tudom,még fiatal.De körülöttem minden pár tervez,valahol esküvő is volt,valahol a pár egyik tagja a jól kereső munkáját is feladja,ha a másik elmegy,értem meg annyit nem tud megtenni,hogy a rosszul fizető állását hagyja hátra,mert ő nem akar menni.

Úgy érzem,hogy megalkuvok,mert mindenben az érvényesül,amit ő szeretne,én meg csak beleegyezek..