Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Munkahely.30 éves férfi, nős, ráadásul a felettesem. Mintha nagyon elkezdett volna vonzódni irántam az utóbbi időben. Mit tegyek?
Diákmunkázom egy helyen, ő az egyik műszakvezető.
Amióta ismerem, belül tény, hogy van bennem iránta vonzalom (mert azon túl, hogy helyes, nekem teljesen az ideálom), de ez nagyon alacsony fokon volt bennem, kimutatva meg főleg nem volt, csak tudtam magamban, hogy na, igen, Ő nekem egyébként különösen bejönne, mindenhogyan. :)
Szóval, régebben, sok negatív körülmény miatt meghatározóan visszahúzódottabb, társaságban hogy úgy mondjam "szürkébb" voltam, és eléggé feszélyezett az emberekkel való interakciókban. Hosszabb ideig. Vagy 2 évig így láttak ott.
Aztán most nyár közepe tájt történt egy isteni "pálfordulás" és nagyot változtam az ellentettjére ezekben, feloldódtam, fellazultam, kivirultam, "szürkéből"sokkal népszerűbb lettem (jó értelemben).
Éés, 1-2 hónapja, meglepődve veszem vélni észre, hogy ez a bizonyos felettesem (aki nagyon jó jellemű ember amugy), mintha másabb érdeklődéssel lenne felém. Egyszerűen nem egy alkalommal szűrtem le már ezt a sokszori tekintet-összetalálkozásokon, a "beszédes" tekintései vagy a felderült arcán láttamon. Volt még egy-két apró dolog, de nem nagyon tudom hova tenni a dolgot. Káprázik-e a szemem, vagy jól látok?
Nekem ez a felém érkező dolog egyrészt nagyon felvillanyozó, hisz nekem Ő mindig is különlegesen tetszett (elég gyenge szó ez, de mindez távoltó, csak belül). De már szinte el is halványultan. Most meg Ő??? Másrészt meg elég ijesztő ez a dolog, ha igaz lenne (a felettesem, nem mellesleg nyáron nősült egy elvileg gyönyörű lánnyal).
Össze vagyok zavarodva. Mit tudok tenni?
Tényleg össze vagy zavarodva:"làttamon, "tàvoltò"...
Mit tegyél? Aludj...
Azt nem tudom,kàpràzik-e a szemed,de nincs miről beszélni: nős ..Hello szia ennyi...
Am ok,h tetszik,de itt be is fejeződik(ha van benned jò érzés)
Ezt annak tudd be,hogy fordultàl 180 fokot,ezàltal mint ahogy írtad,össze vagy zavarodva. S ha megfogadsz egy tanàcsot: ne ess àt a lò màsik oldalàra. Szürkéből ne légy aprò szemű piros gyümölcs.Kinyìlt a vilàg,nagyon happy,de néha kézifék...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!