Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rémálmaim vannak attól ami történt, szerintetek mit
tegyek? (hossssszúúúú)
Figyelt kérdés
Már több mint egy éves a sztori és még így is gyakran álmodok rosszakat sőt rémeseket. Anno amikor új munkahelyre kerültem egyedül voltam nem ismertem a várost. Szingliként sokat buliztam és ittam mint a fene. Szét volt csúszva az életem kissé és eléggé vad dolgokat műveltem, bár sose cuccoltam erre azért büszke vagyok, pedig nem egy buliban kínáltak. Az egyik munkatársammal (férfi persze) nagyon jól kijöttem sokat segített nekem, még pénzt is felajánlott mikor megvoltam szorulva, de nem fogadtam el tőle. Evickéltem az életemmel amikor egyszercsak bevallotta a férfi, hogy belém szeretett pedig volt neki egy csodaszép barátnője. Ez a barátnő amúgyis féltékeny volt rám csak én ezt nem is sejtettem. Barátkozott velem én is vele (mmint a lánnyal) nem gondoltam volna hogy ő csak azért van velem jóban, mert ellenőrizni szeretne. Aztán persze a vallomás után rögtön találkoztam a férfival, hogy megbeszéljük hogy ez most mi mert nem akarta leírni nekem chaten keresztül, amit meg is értettem. A lány félreértette a helyzetet azt hitte megcsalni indult a párja, mert valahogy kiderítette hogy velem van. A lánynak többször elmondtuk, hogy nem így van nem úgy van de egy feltört fészbuk után a lényeget fogta csak fel, hogy a férfi már nem szereti őt hanem engem és velem akar lenni. Az nem érdekelte már, hogy én nem tudtam róla és én nem akartam kijátszani a háta mögött és a férfi sem akarta megcsalni, csak egyszerűen gyáva volt megmondani a lánynak hogy már nem szereti. Ezek után következett a legszebb rész. Megpróbálta a férfi kiengesztelni a lányt segített neki mindenhol ahol tudott tömérdek mennyiségű pénzt adott kölcsön segített ahol csak lehetett, mert bűntudata volt azért, hogy már nem szereti. A lány kihasználta nem adta vissza a pénzt már neki és undorítóan viselkedett vele. Érthető hogy nem volt kedves de nagyon messzire elment. Fenyegetőzött hogy megöl engem a férfi családját megöleti stb... Kicsit elment a megőrülés irányába és nem tudtuk kezelni. Én viszont egyáltalán nem így akartam hogy történjen ez az egész és próbáltam vele beszélni de a férfi megtiltotta hogy beleszóljak. Hab a tortán hogy később veszettül beleszerettem ebbe a férfiba úgy 3 hónapra erre az egészre rá. Azóta is együtt vagyok vele feleségül akar venni és szeretjük egymást, de nem hagy nyugodni hogy egy másik ember életét tettem tönkre hiszen a másik lány is nagyon szerelmes volt és neki senki más nem volt az életében csak ez az ember. Igazából nem tudom most konkrétan mit érzek hiszen nagyon szerettem a lányt sose gondoltam volna hogy érdekből barátkozik velem és azt se hogy a férfi mit érez irántam én úgy érzem ebben az egészben magam mint egy mellékszereplő aki miatt tönkremegy a film... Nem tettem semmit ami miatt engem ki kéne nyírni. Ti mit mondtok erre? Ki volt a hunyó és miért? A mai napig azzal álmodok hogy a lány megöl. Szerettem őt és tiszteltem. Nem akartam átvágni ez egy tragikomédia mert a férfi elbaltázta, a nő reakciója pedig megmagyarázhatatlanul abnormálisra sikerült, én meg csak széttártam a kezemet mert nem tehetek semmit, mégis én vagyok a hibás. Szerintetek?
Majd te is ugy jarsz mint a baratno, azzal a kulonseggel, hogy neked akkor mar lesz 2 gyereked. Ha o mellette elkezdett csajozni, akkor mi a garancia hogy melletted nem fog? Neki is megigerte hogy felesegul veszi aztan meg se ugy lett.
2015. nov. 10. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
2/11 anonim válasza:
Egy gyava gerinctelen ferfivel akarod lekotni az eleted? nem volt kepes szakitani a baratnojevel amikor tudta hogy mar nem szereti? hajra ugy teszed tonkre az eleted ahogy akarod.
2015. nov. 10. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
3/11 A kérdező kommentje:
ez nekem is megfordult a fejemben és rettegek tőle... de már beleszerettem... egyetlen dolog vigasztal, a másik lánynak nem ígért házasságot sőt semmit nem ígért neki csak voltak ahogy voltak...
2015. nov. 10. 22:06
4/11 anonim válasza:
A pasinak kellett volna időben szakítani,ha már nem szereti.
2015. nov. 10. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
5/11 anonim válasza:
Figyelj, a másik lány életét nem te tetted tönkre, hanem a férfi, akibe később te is beleszerettél. Nem is értem hogy tudsz ilyen embert szeretni. De a lány se tiszta az is biztos. Itt már sok mindent nem tudsz csinálni, max lelépni a színről.
2015. nov. 10. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 A kérdező kommentje:
hajjjaj :( sajnos ugyanez jár az én fejemben is...
2015. nov. 10. 22:16
7/11 anonim válasza:
a kerdezo sem teljesen szazas
2015. nov. 10. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
8/11 anonim válasza:
Nyilván oka volt a pasinak ha már nem szerette a barátnőjét.Nem viselkedett gerincesen vele,de ez nem azt jelenti,hogy veled is így fog tenni.
De azért legyél résen.Ismerd meg mint embert jobban.
Ne vakítson el a rózsaszín köd :)
F40+
2015. nov. 10. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 anonim válasza:
Már ne haragudj kérdező, de te ezt a hapsit akartad magadnak már az elején is. Ha nem így lenne, akkor a következő kérdést tetted volna fel. 'Van egy munkatársam, gyanusan nyomult, még pénzt akart adni, majd szerelmet vallott cseten, pedig évek óta van barátnője, persze tudomásul vettem, de eszem ágában sem volt kávézgatni vele, azért hogy megbeszéljük /a mit is?/ Azóta állati kínos a munkahelyen gyanusan méreget stb, mit tegyek?
Sáros vagy babám, te le akartad nyúlni a pénzeszsákot. Gondolom a 'bulizós évekbe' némi 'szolgáltató tevékenység ' is beficcent. Elég tipikus.
2015. nov. 11. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
10/11 anonim válasza:
Tipikus nő vagy kérdező, aki kavarja a trágyát, aztán játsza a szentet. Te gyakorlatilag elszeretted a csajtól a párját, belerondítottál egy kapcsolatba. Itt elsősorban te és a hapsi a hibás, a csaj áldozat, az más kérdés, hogy elkeseredettségében hülyeségekkel fenyegetőzik...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!