Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennél ha kiderülne a párodról, hogy kisebb korában embert ölt?
De miért kell megölni? Ha bánt is. Miért nem lehet csomagolni és otthagyni,feljelenteni, rokonokhoz menni stb?
Nagyon nem tolerálható megoldás. Főleg ha nem hirtelen felindulás,hanem tervezett.
Azért szerintem a "kisebb korában" kérdést nem ártana tisztázni. Mert ha mondjuk 7-8 évesen tett ilyet, akkor azért nem vonható felelősségre, amennyire én tudom, kevés 7 éves tudja felmérni a tettei következményét, vagy akár megérteni, hogy a halál pontosan mit is jelent. Ha önvédelem volt, akkor meg aztán főleg.
Ha idősebb volt, mondjuk 17-18, akkor már elgondolkodnék, hogy vajon miért tette, és az a lelkére milyen hatással volt. Itt is, ha önvédelemből tette, akkor valahol megértem, ha megbánta, láthatóan fájdalmas élmény neki, akkor inkább sajnálnám és próbálnám feldolgozni az élményt. Ha még élvezte is, netalán erre gondol maszturbálás közben, akkor konkrétan menekülnék és vissza se néznék.
Én még sosem öltem senkit, bántani sem bántottam még soha másokat, de ismerem magam, ha olyan lenne a helyzet- a játszótérre érkezve rajtakapnék egy pedofil erőszakolót, amint éppen a kicsi fiammal próbálkozik-, hát, nem feltétlenül kellene közvetlen életveszélyben lennem, hogy elvegyem valaki életét. Így ha valami hasonlóan felháborító helyzetben a párom fiatalabb korában cselekedett, lehet, hogy meg tudnám érteni.
Elhiszem, hogy van olyan pont, amikor az ember szíve szerinte megölné azt, aki bántja őt. DE ez NEM mentség. Ettől még ugyanúgy gyilkosság. Számomra az az ember, aki öl, nem intelligens. Lehet, hogy tudja mennyi 2*2, de az intelligencia nem itt kezdődik..............
Tehát ha kiderülne, szakítanék. Még a végén valami miatt egy szép em is kinyír. Mert épp rossz kedve volt, vagy épp nem azt főztem amire vágyott..ki tudja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!