Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Életem legnagyobb hibáját követtem el, hogy elhagytam a volt barátom?
Kicsit összetett ez a történet.
21 éves vagyok, az előző barátommal 4 éve voltunk együtt, nagyon jól ment minden, tök harmonikus volt a kapcsolatunk. Csak egyszer mentem el a barátnőimmel bulizni, amikor belebotlottam egy pasiba. Félig kolumbiai, olyan kisugárzással, olyan stílussal, dumával, olyan külsővel...egy igazi latin macsó, én pedig hasraestem tőle és nem bírtam ellenállni. Pár nap alatt teljesen magába bolondított, és elérte, hogy szakítsak a barátommal. Persze volt bennem némi szomorúság, mert azért 4 évet zártam le, nem túl tisztességesen, de annyira meg voltam veszve a kis kolumbiaiért, hogy úgy gondoltam, vele majd minden tökéletes lesz. Össze is jöttünk, na.
Ennek öt hónapja. És hát leszállt a rózsaszín köd. Nem mondom hogy nem jó vele, imádom minden hülyeségével együtt, de nem megy olyan simán minden, ahogy gondoltam. Rengeteget veszekszünk, apró dolgokon is olyan viták robbannak ki, hogy üvöltünk egymással, ő tör-zúz, én behisztizek...MINDIG kibékülünk kb 10 perc után, de ez akkor sem jó. Összeköltöztünk, tehát nem tudjuk egymást elkerülni, ha valamelyikünk ideges vagy hasonló (nem kell mondanom, ő elég heves vérmérsékletű). A családom sincs oda érte, mondván, link, szoknyapecér, stb,stb. De ami a legjobban aggaszt, hogy mostanság egyre többször eszembe jut az exem.
Nem tudom mit tegyek.... Valahol jól érzem magam a mostani kapcsolatomban, valahol tetszik, hogy kis túlzással egyik napról a másikra élünk, csak sodródunk az árral, kalandozunk....de valahol hiányzik az a stabilság, a biztonság, amit az exemtől megkaptam.
Nem tudom, hogy legyen, hogyan tovább, mi lenne a helyes döntés...
Ti mit gondoltok? Mit tennétek a helyemben?
21N
Hát, én is csatlakozom: "edd meg".
Ha rossz ez a kapcsolat, akkor meg lépj ki.
De az exedet nem kéne azért jó alaposan megaláznod, hogy visszakuncsorogsz hozzá.
Sajnos ez a vonat mer elment. Mindenki hibazik, en is atestem ezen (nem mas miatt hagytam el, hanem csak ugy, nem ereztem magam jol a kapcsolatban). A lenyeg, hogy tanulj a hibadbol, legkozelebb ketszer is gondold at, mielott dontest hozol.
27N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!