Akik úgy döntöttek, hogy egyedül élik az életüket. Boldogok vagytok így? Hogy telnek a mindennapok?

4 vagyok. Meglepőek a válaszaitok, inkább pozitívan élitek meg. Van egy 27 éves férfi kollégám, aki már egy ideje egyedül van, viszont nagyon szeretne társat. Igazán nem ismerem belül, kívülről viszont jóban vagyunk. Mit tanácsolnátok neki, illetve mit mondjak neki, amikor épp azt emlegeti, hogy még mindig szingli? Kedvelem a kollégámat, viszont annyira nem ismerem, hogy megkérdezzem, mit is tesz a szingliség ellen? Azért nem kérdeznék rá, mert igazából én is egy kissé magamnak való vagyok, vhogy nem szoktam a magánéletekről kérdezni.

Szerintem az egyedüli élet nem természetes, de a mai világban elég gyakori. Három csoportja van a magányosoknak: akik szeretnek egyedül élni (kényelemből, saját döntésből), akik nem akarnak így élni (legnagyobb csoport: nem talál párt), és akik kapcsolatban vannak de mégis magányosak (nem mernek kilépni valami miatt). Én sokáig éltem kapcsolatban de mégis legbelül magányos voltam.. Most egyedül vagyok, persze keresem a társamat, de megpróbálom a jó oldalát nézni. Sokkal többet tudok foglalkozni magammal, nem kell alkalmazkodnom, azt csinálom amit akarok, és nem azt amit elvárnak tőlem.. Magam osztom be a pénzemet, időmet. Én döntök, nem száll rám senki. Sokkal egészségesebben élek, és jobban önmagam vagyok, mint a párkapcsolatban. Ha jobban belegondolsz akkor az életben általában egyedül vagy..

Magyarázzátok már meg, hogy nem akarnak a kollégák, a család összehozni fűvel-fával? Mert úgy tudják a munkahelyemen, hogy van párom. Miközben nincs, mert van jónéhány férfi kollégám, akik körülvesznek, viszont a munkahelyi kapcsolatba nem akarok beleugrani. Kedvelem őket, de nem akarom összeboronálni magamat onnan.

14: Egyrészt normális családom van, akik elfogadják a döntésemet, másrészt meg úgyis tudják, hogy reménytelen lenne :D