Ha eddigi életem során kb 60 elutasítás ért a férfiaktól, akkor reménytelenül csúnya vagyok?

A férfiak szó persze gyűjtőfogalom.. Mert az elutasítások már 12 éves koromtól kezdődtek a fiúktól. Rossz érzés volt, hogy tizenévesen az osztálytársnőim iránt sorra érdeklődni kezdtek a fiúk, kezdődtek a titkos "szerelmek", aztán az együttjárások... És ugye egy idő után észrevettem hogy én senkit nem érdeklek. Akik nekem tetszettek fiúk, azok pedig ha megtudták ezt, akkor kigúnyoltak, megaláztak, hogy undorító rondaság vagyok, és onnantól kezdve elkerültek. Ugyanez a felállás folytatódott középiskolában is, nálam nem próbálkoztak, ha én próbálkoztam elutasítottak. Most szintén ugyanez a helyzet a munkahelyemen is, mrg az előző 2 helyen is ez volt, nem kellek, nem és nem. Persze az elutasítások már finomabb utalásokkal működnek a felnőtt férfiaktól, de a helyzet tulajdonképpen ugyanaz mint régen a suliban. Pedig nekem mindig megtetszik valaki, de még soha nem élhettem át, hogy milyen ha ez beteljesül, milyen ha ő is vonzónak tart és akar engem ugyanannyira. Kapcsolataim meg szex bőven volt az életemben, de soha nem olyan pasikkal akikért annyira odáig voltam, hanem olyanokkal akikkel muszáj volt beérnem, mert örültem ha szóba álltak velem egyáltalán. Pedig szó sincs arról, hogy én akarok tökéletes külsejű férfit, az eddigi kiszemeltjeim mind átlagosak voltak, sőt volt aki csúnya is a nőismerőseim szerint. Nincs ideálom, az átlag külsejű pasik vonzanak, amiért kellettek volna az inább a kisugárzásuk, stílusuk volt mindig, amibe bele szoktam szeretni plátói módon. De ha az átlagos pasiknak sem kellettem soha, akkor ez azt jelenti hogy én vagyok átlagon aluli nem? Nem rakok ki képet, ne kérje senki. Nem ez a kérdés lényege.