Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Esélyes, hogy biszex leszek felnőttként, vagy ez még mindig az a bizonyos kamaszkori összezavarodottság?
Úgy érzem, sikerült beleszeretnem egy velem nagyjából egykorú lányba, pedig korábban kizárólag srácokhoz vonzódtam érzelmi szinten (szám szerint kettőhöz, de volt még néhány, akiben láttam a lehetőséget, hogy egyszer majd belopja magát a szívembe). 12-3 éves korom környékén, miután elkezdtem érdeklődést mutatni a szexualitás iránt, eleinte szinte kizárólag lányokkal való együttléteket képzeltem el, azok mozgatták meg a fantáziám, de mivel ez hamar megváltozott és mostanáig nem is törtek felszínre újra a leszbikus hajlamaim, azt hittem, már rég kinőttem ebből. Alapvetően nem jellemző rám a bizonytalanság, mindig pontosan tudom, mit érzek/csinálok, most mégis mintha nem mernék őszinte lenni magamhoz; még mindig vannak kételyeim a jelenlegi szerelmemmel kapcsolatban, de szerintem ennek az a legfőbb oka, hogy nem vagyok kész szembenézni a helyzetemmel. Mit gondoltok erről? Van valakinek személyes tapasztalata a témában? Milyen idős korra fixálódik az ember szexuális beállítottsága?
16(hamarosan 17)/L
Az ember nem lesz felnőttként biszex, már gyerek korban vannak jelei.
Biszexuális ember belathatja, hogy mindkét nemhez vonzódhat szexuálisan, de nem feltétlenül azonos mértékben, nem feltétlenül azonos időben.
Igen, ez a szemellenzős, nehezen elfogadós hozzáállás a részemről nem véletlen, ugyanis világéletemben mást sem hallgattam itthon, mint azt, hogy a homo- és biszexualitás csak divat és nem egyéb, a média átmossa a sok befolyásolható tinédzser agyát, a mai fiatalok között egyetlen valódi meleg sincsen, meg különben is természetellenes az egész, egy betegség, tehát gyógyításra szorul. Ezenfelül ritka a világon, az országban, vagy akár itt, GyK-n is az olyan felnőtt, aki hajlandó komolyan venni egy tizenévest, ha az a homo- vagy biszexualitásáról számol be. Szeretném én elfogadni ezt, valahol pont azért foglaltam kérdésbe, hogy mások megerősítsenek abban, hogy helyes következtetésre jutottam.
Köszi az eddigi válaszokat!
... elfogadott dolog.
Bocsánat, ez a mondatrèsz lemaradt.
15/L
U.i.:Szívesen beszèlgetnèk Veled, kedves Kèrdező.
Ha úgy érzed, hogy érzelmileg és testileg is vonzódsz férfiakhoz és nőkhöz is, akkor igen biszexuális vagy valószínűleg :)
Sokáig én is elhittem hogy "kamaszkori kíváncsiság" hogy érdekelnek a lányok, aztán leesett, hogy hát ez bizony marad, és közben az is kiderült, hogy a férfiak meg egyáltalán nem vonzanak semmilyen szinten :D
Szóval legyél nyitott, a lényeg, hogy olyannal kezdj kapcsolatba akit szeretsz és aki szeret....minden más lényegtelen :)
21/L/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!