Lenne egy kedves, megértő, türelmes velem egykorú, akitől esetleg kérhetnék egy tanácsot privibe?

: Hűha... durva xD

Nahát mivelhogy bemutatkoztunk, leírnám az úgymond... problémát. Tudom, klasszikus, hülye tini probléma -.-", dehát úgy látszik, hogy én sem vagyok kivétel xD :))

Hát nem baj, hogy annyi idős vagy, legalább veleményt fogok kapni egy tapasztalt embertől :)

Van egy fiú aki...mondjuk, hogy tetszik október óta. Ugyanarra a bérmálkozási felkészítőre járunk és amikor kijöttünk, ő le volt ülve a lépcsőknél és én pont ahogy kijöttem véletlenül összenéztünk. Furcsán éreztem magamat és sietve mentem el onnan. Azóta mindig eszembe jutott, mivelhogy tudtam, hogy ő a 10 c-be jár, szóval abba az osztályba, amelyik akkor szervezett nekünk (9 céseknek) egy kirándulást, vagyis egy összerázót. Igaz, hogy nem járt állandóan a fejemben, de azért többet gondoltam rá, mint ahogy szoktak egy ismeretlenre gondolni. Azután pár hét múlva volt az összerázó, akkor sem váltottunk szót, nem ismertük meg egymást (mint most is). De az a probléma, hogy az összerázó rátett egy plakáttal és azóta mostanáig vagyok ilyen állapotban. Az abszurdum a következő: tapasztalom magamnál a szerelem egy-egy tünetét, pedig épp, hogy tudom a másik nevét, születési dátumát, család tagjait.. persze ezeket az infókat nem pont nekem mondta, ezek a bérmálkozási felkészítőkön derűltek ki, amikor bemutatkoztunk. Két-három éve van csaja, elválaszthatatlanok... ja... ez a fiú érzelmes (ezzel még rosszabbul jártam, mert ha köcsög lenne akkor kiábrándultam volna belőle és most nem érezném ezeket iránta... még köszönő viszonyig sem jutottunk el... sok ember ajánlotta, hogy kezdeményezzek egy beszélgetést vele... dehát nincs annyi pofám! Én még attól is jövök zavarba, ha rám néz... egy dilemmám van: táplálok valamilyen érzelmeket iránta (de amint leírtam, látszik, hogy nem vagyok nagyon tisztában az érzéseimmel), dehát nem mernék ismerkedni vele, meg félek, hogy fájdalmat okoznék magamnak, bár így is irreális, hogy összejöjjünk... probálom nem ámítani saját magamat, mégis azt teszem

.. pedig tudom jól, hogy ezzel csak ártol magamnak. De nem is szeretném tönkre tenni a boldogságukat. Ám, ha azt tanácsolnak, hogy akkor felejtsem el, hát ha lesz valaki más akkor kétségbe esek... tudom egy nagyon önző szemét vagyok... azt sem normális, hogy ilyen nyílt vagyok... nem vagyok önmagam. Bocsánatot kérek, higy untattalak a hülye problémáimmal, mindenképpen köszönöm a türelmet!