Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is elment az eszem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek is elment az eszem?

Figyelt kérdés

Kb egy fél éve mesébe illő módon találkoztam egy lánnyal, utaztam a buszon sok csomaggal, "leütöttem" vele, váltottunk pár szót.

Később kicsit jobban megismerkedtünk, találkoztunk 1-2 alkalommal, elég jól elvoltunk, de nem történt semmi ( még csak csók sem.) Sajnos nem igazán volt időm vele találkozni, ( nem kell azzal jönni, hogy arra van időd amire akarod, én is tudom :/) és mivel teljesen más irányban tanulunk ez a dolog abba is maradt, pedig az állítása szerint én is tetszettem neki, nekem pedig kifejezetten tetszett, mondhatni pontosan az esetem, mindenben megfelel.

Azóta próbáltam vele kommunikálni, illetve találkozni, de valamilyen indokkal mindig kibújt alóla, és most jutottam el arra a pontra, amikor rá kellett jönnöm, hogy nagyon szeretném ha a barátnőm lenne, oly annyira, hogy napok óta ő jár az agyamban, és az, hogyan szetezhetném őt meg...

Sajnos el vagyok keseredve, hogy erre már nem sok esély van, mert anno elrontottam. A másik pedig az, hogy már 20 éves elmúltam és eléggé kétségbe vagyok esve, hogy ki kellett volna már nőnöm ezekből a túlzottan" romantikus" vagy "buta" dolgokból.

Mihez kellene most kezdenem?

Hagyjak fel ezzel az egész dologgal, és törődjek bele, hogy ezt elcsesztem?

Vagy valamit próbáljak meg kezdeni ezzel a helyzettel?


2014. dec. 26. 23:33
 1/6 anonim ***** válasza:
Nem is volt minek elmennie...
2014. dec. 26. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 Didiiayer ***** válasza:
Dehogy ment el az eszed. Ha ennyire bejön neked a lány, akkor tegyél érte, hogy megszerezd. Az ilyen dolgokhoz sose leszel túl idős.
2014. dec. 26. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Ne a romantikából nőjj ki, mert arra szükség lehet még. A tökölésből kéne kilépni. Legyél férfi! :D
2014. dec. 26. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Hát ha ennyivel feladod...de szerintem még nincs elúszva semmi, próbálkozz! keresd fel, látogasd meg! Húsz évesen még bőven álmodozhatsz!
2014. dec. 26. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

elhatározatlankodtad. már sokkal korábban talizni kellett volna újra hívnod...


18/L

2014. dec. 26. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Szerintem írd meg kerek perec! Nem kell itt túlokoskodni, meg taktikázni...

Írd meg, h egy ökör voltál, baromira bánod, hogy anno nem tetted oda magad jobban és szeretnéd tudni, hogy eme balga viselkedésed ellenére hajlandó e veled találkozni egy bambira? Ha azt mondja, h nem akkor ez van, így jártál...de lehet értékelni fogja a határozottságot és simán igent mond...:)

/Persze én most magamból indulok ki, mert én szeretem a határozott pasikat, de a te jelenlegi helyzetedben, ahhoz, hogy történjen valami, nem nagyon látok más megoldást/

Sok sikert...:)

2014. dec. 26. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!