Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak, nektek is tetszene egy ilyen lány?
Külsőt tekintve 170 cm körüli, karcsú, formás, nagyon hosszú egyenes barna haja van, hatalmas zöldesbarna szemei és olyan Selena Gomezes babaarca, talán egy picikét élesebb vonásokkal. Általában bakancsokban, bőrkabátokban, kockás ingekben meg bandás pólókban mászkál.
Belsőt tekintve okos, intelligens, és rengeteg témáról tud beszélni. Szereti elemezni a világot, az embereket, van, hogy csak áll, és nézi az embereket, akik a folyosón elsétálnak mellette, csendben, és látszik, hogy valamin kattog az agya.
Alapvetően nehezebb közel kerülni hozzá, mint az átlaghoz, kevés emberben bízik meg. Nagyon rideg és racionális, teljesen az érzelmek ellentéte, de ha egyszer összeszed valakit, azzal szemben meglágyul, ugyanis nagyon tudja szeretni a férfiakat - viszont először inkább szexuálisan, utána pedig érzelmileg is.
Számára nagyon fontosak az emlékek, a fantázia, sokszor egy egészen más világban jár. Állandóan gondolkodik valamin, ez tartja életben. A másik lételeme a zene. Kiváló ízlése van benne. Egyszer azt mondta, hogy ha megsüketülne, azt ő nem bírná elviselni. Amikor augusztusban hazajött egy fesztiválról, és csengett a füle, borzasztóan lehangolt volt ettől, és nem is akart találkozni.
Ezen kívül ragaszkodik különböző tárgyakhoz, amik nagyon-nagyon fontosak neki. Nem hisz a természetfeletti dolgokban, egyedül a földönkívüliek létezéséről van meggyőződve, mert azt tartja logikusnak. Nem hisz Istenben sem, csak abban hisz, amit tényleg logikusnak tart, vagy ami bizonyított.
Vannak emberek, akikre nagyon felnéz, ezek általában mind nagyon okos, elmés emberek. És vannak azok, akiket kifejezetten lenéz. Ha a környezetében valaki nem szimpatikus neki, azzal nem beszélget.
Életmódja sajnos egy kicsit önpusztító. Nem veti meg a cigarettát, sem a füvet, sem az alkoholt, sem az éjszakákba nyúló bulizást, viszont miután végigbulizta az éjszakát, és az iskolában a padon alszik, amint elkezdődnek az órák, ismét penge tanulmányilag. Ha buliban van, vagy fesztiválozik, vagy bárhol szórakozik, teljes más, sokkal nyitottabb, ezen kívül viszont csak annak mondja el a véleményét és a nézeteit, akit érdemesnek tart rá. Minden sportban jó, de egyesületben már nem sportol (táncolt kb. 8 évig). Nagyon jól tud angolul és németül, jó agya van ezen kívül a gazdasághoz, pénzügyhöz, matematikához, viszont ami nem érdekli, azt nemes egyszerűséggel elutasítja.
Alapvető attitűdjét tekintve egy lusta és minimalista ember, viszont kreatív és elmés ötletei vannak, megvalósítani viszont egyszerűen nincs kedve őket. Szíve szerint egész nap zenét hallgatna és elmélkedne.
Mit gondoltok róla ez alapján? Nekem iszonyatosan bejön az ilyesféle személyiség.
"... Nagyon rideg és racionális..."
Tehát egy megközelíthetetlen, pökhendi, zord személyiség. Nem jön be! Az ilyenekre aztán hajthatsz te hónapokon keresztül, nem lesz az égvilágon semmi eredménye. Meghagyom azoknak, akik eltökélten, rendületlenül küzdenének érte évekig.
'nagyon tudja szeretni a férfiakat - viszont először inkább szexuálisan, utána pedig érzelmileg is'
szóval odaadja magát kb mindenkinek, aztán meg sír, hogy kihasználták?
Elárulom én, hogy milyenek az ilyen csajok. Bármikor bárkinek szétteszi a lábát, ha külsőleg megfelel neki a delikvens férfi. Hűtlen, link, ábrándozó művészlelkű pіcsa, aki heti 6 napon keresztül szomorkodik, mert magányos, szombatonként meg szétkefélteti magát rögtön az első útjába kerülő alfahímmel.
Ellenben ha megkörnyékezi egy erkölcsileg nagyjából korrekt, életvitelben megfelelő, normális életfelfogású, teljesen hétköznapi, átlagos srác, neki hónapokon keresztül meg kell küzdeni először egyáltalán a keresztnevéért, újabb néhány hónapon keresztül a telefonszámáért, újabb néhány hónapba telik, hogy FB-on bejelölhesse végre, újabb hónapokba, amíg végre megérintheti a karját, és újabb hónapokba, mire a lány kijelenti, hogy "bocsi, de nem jössz be, sorry"!
Hát menjen az ilyen álszent, képmutató retek szenny a pіcsába!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!