Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan változhatnék meg? Lenn!

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan változhatnék meg? Lenn!

Figyelt kérdés

Az a bajom, hogy nagyon sértődékeny vagyok. Nyár óta járok a barátommal, és ugye a kapcsolat elején, mikor még imponálni akart nekem, tök sokat törődött velem, és tök jól esett. Viszonoztam is. De így, hogy halad előre a kapcsolat, egyre kevésbé törődik velem. Alig találkozunk, hetente 2-3 órát. Alig szán rám időt és energiát. Most zh időszaka van, és a tanulás mellett a magánéletét nem igazán tudja fenn tartani, teljesen háttérbe helyez a sulija mögé. Ha nekem sokat kell tanulnom és sok dolgom van, én mégis tudok MINDIG időt szánni rá. Túl sokat vállal: suli, munka, edzések. Említettem neki, hogy úgy érzem, én már nem férek bele az életébe és teljesen mellékes szereplője vagyok az életében, de ezt tagadja. Mindig csak szavai vannak, sose tettei. Mondta, várjam meg, hogy 2 hét múlva lemenjenek a zh-k, utána többen leszünk együtt. De már nem tudok ezt elhinni, mert egész szeptember/októberben a nyári találkák egy KIS TÖREDÉK részét voltunk csak együtt. Meg várjak... mindig csak én, én és én várok! Mi lesz vizsgáknál? Durvábbak lesznek, mint a zh-ái és akkor megint várhatok 2 hónapot? Nekem ez nem kapcsolat. Ha szeret, tud rám a vizsgái között is egy napot szánni egy héten vagy minden második héten. Nekem ez nem kapcsolat. Rosszul esik, hogy haverjait előtérbe helyezi sokszor, velük elmegy közösen koncertekre és tök jó programokra, velem meg csak vagy plázába megy vagy a panelházak közötti eldugott padon smacizuk. Ez kevés nekem, bezzeg a haverjaival meg tök jó programokat szerveznek.


De a kérdésem az volt, hogy hogyan tudnék változtatni ezen a sértődős énemen? Ha egyszer valami rosszul esik tőle, bedurcizom, és utána már bármit mond, nem vagyok hajlandó vele normálisan beszélni, mert bennem van az előző sérelem. Ha megpróbálom megbeszélni vele, úgyis mindig csak a saját igazáról akar meggyőzni, és semmiségnek veszi, hogy nekem ez meg az rosszul esett.


Nem szeretem azt magamban, hogy nem tudok túllépni apró sértődöttségeken, és egyik generálja a másikat, és szinte már nem is tudunk miattam rendesen beszélgetni. De nem tudom... részben jogosnak érzem, hogy ilyen vagyok vele, részben tényleg túlzás... annyiszor érzem magam csak egy mellékszereplőnek az életében, és akkor legalább engedne el, hogy találjak valaki olyat, aki szán majd rám annyi energiát, amennyire igényem van és viszont...Nem tudom, mi lenne a helyes a következőkben.


Köszönöm a válaszokat!


2014. okt. 28. 16:18
 1/4 anonim ***** válasza:
Buggyant vagy. Nem jó a kapcsolat, nem kapod meg amit szeretnél, és még magadban keresed a hibát, meg magadat akarod megváltoztatni.
2014. okt. 28. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

#1 Te tetted fel az alábbi kérdést?


http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__randizas__62328..


:)

2014. okt. 28. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Nem, de ott olvastam ezt a szót, és ide is ideillett :D
2014. okt. 28. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
#3 Dehogyis, a buggyant az ilyen viccesen idióta. Inkább pozitív kifejezés szerintem mint negatív.
2014. okt. 28. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!