Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt én rontottam el?

Figyelt kérdés

Kitálaltam az érzéseimet az illetőnek.Ezt megelőzően egy ideig úgy viselkedett velem,mint aki komolyan gondolja,mondhatni,kapcsolatban voltunk,de ez nem tartott sokáig.Miután minden megtörtént,aminek meg kellett történnie,elkezdett hanyagolni és távolodni,arra hivatkozva,hogy neki nincsenek érzelmei irántam.Hozzáteszem,esélyt nem adott arra,hogy egyáltalán kialakuljon bármi érzelmi kötődés benne felém.Ebből én leszűrtem,hogy tetsileg kellettem csak neki,ergó kihasznált,én meg hagytam.Gyakorlatilag kapcsolatot hazudott,hogy elérje a célját.Én ezt többször szóvátettem,ahogy most is,ebből az elején is vita alakult ki köztünk,de most csúnyán elmérgesedett a helyzet.Normálisan és kedvesen közöltem,mit érzek,és hogy nem értem,miért lök el magától.Nos,eddig tudtunk jóban lenni,de most nem reagált azokra a gondolatokra,amiket szépen,normális hangnemben leírtam neki.Amint látta,hogy írok neki,válasz nélkül le is lépett.Erre én szerettem volna vele beszélni telefonon,amin azóta sem lehet elérni,tehát átment bunkóba.Üzenetekre semmi válasz,pedig csak elnézést kértem,semmi rosszat sem írtam.No és akkor elszakadt a cérnám,és megkapta,mit gondolok arról,amit velem tesz,és hogy milyen embernek tartom őt.Minden elérhetőségét töröltem.Persze ő már csak erre reagált,akkor is elég bunkó módon.Eddig is azt kommunikálta felém,hogy cseszik rá,most pláne.Nekem meg baromira fáj ez az egész.Üresnek,keserűnek érzem magam belül.Még ha eleinte azt mondta volna,hogy nem gondolja komolyan,de nem,elérte,hogy megszeressem...most meg már senkinek tart.

Gondolom,én is elrontottam,de hol és mit?Még erre sem volt hajlandó választ adni.



2014. okt. 24. 12:05
 1/5 anonim ***** válasza:
Ne is haragudj, de te hülye vagy. Ott rontottad el hogy miután átment rajtad, te még szóba álltál vele.
2014. okt. 24. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Igen,az vagyok,mert szeretem,de most eléggé fáj,ahogy bánt velem.Így már nincs kedvem szóbaállni vele.
2014. okt. 24. 12:13
 3/5 anonim ***** válasza:

Az ilyen pasira egy gondolatot sem szabad pazarolni többet.


Legközelebb óvatosabb legyél, hogy kivel kezdesz.

2014. okt. 24. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 Költőnő? ***** válasza:

Választ csak attól lehet/érdemes kérni, aki tud/akar adni. Kérd egyszer, ha nem kapsz; hagyd a csudába.

Értem h szereted, szar, igazságtalan, de ő ennek helyretételében sajnos nem partner, úh egyedül kell lezárnod.

2014. okt. 24. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:
Kedves Kérdező! Igazán lehetnél büszkébb is, és hagyhattad volna a francba, mikor rájöttél, hogy csak kihasznál(t). Nem rontottál el semmit, egyszerűen egy t.hó p.raszt a pasi. Lépj túl rajta, nem érdemel egy könycseppet sem, annak pedig örülj, hogy nem ír neked és nem veszi fel a telefont. Jobb lenne, ha még tovább kihasználna?
2014. okt. 24. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!