"Kapuzárási-nyitási" pánik 25 évesen?

vagy kapunyitási? Nem tudom.

25 éves felnőtt nő vagyok, szakmával, egyetemi diplomával. Nem rég kezdtem el dolgozni, lassan önálló, felnőtt életem lesz.

Viszont valahol legbelül borzasztóan öregnek érzem magam. Az elmúlt másfél évben több családi tragédia történt nálunk, emiatt nem tudom "úgy" nézni az életet, mint korábban.

Egyre csak látom, hogy a gimiskori barátnőim házasodnak-szülnek ( ők 18 éves koruktól dolgoznak, én eddig tanultam, a "semmibe" nem szeretnék gyereket szülni) és emiatt elég nagy nyomást érzek magamon.

Nem tudom, hogy viselkedjek - alapjáraton egy kedves, mosolygós, beszélgetős lány vagyok, de néha a "korom miatt" elég hülyének érzem magam, ha így viselkedem- pedig nincs benne semmi gyerekes, csak jó humorú és talpraesett vagyok/voltam/lennék.

Nem tudom, hogy öltözzek- az eddigi ruhatáramat (feliratos pólók stb) cikinek tartom, az elegánsabb, munkahelyi darabokban pedig "nagyasszonynak" -irónia- érzem magam, ami szintén nagyon kellemetlen.

A férfiak terén pedig káosz minden. Évek óta kapcsolatom van, de ő még tanul, jelenleg messze lakik tőlem, őt is gyereknek érzem. ( érdekes módon régebben ő volt A Férfi az életemben, amióta ilyen furcsán érzem magam, azóta ez a helyzet).

A velem egy korú munkatársak pl. már nem is néznek nőnek- vagy éppenséggel öregnek tartanak. A 19-20 éves kislányokra vadászik az összes - ez szintén elég lelombozó.

Mindenkinek ilyen az "átállás"?

Ha igen, miért nem figyelmezteti a gyerekeket arra, hogy ez ilyen nehéz, és, - ami szerintem a nagyobb probléma- frusztráló ?