Lányok, ez baj lenne (sírna a párotok)?

Nem is tudom hol kezdjem el.. Talán ott, hogy fizikai fájdalomtól úgy érzem képtelen vagyok sírni, és ez nem rég bizonyosodott is, de ez nem releváns a problémám szempontjából. Pár napja úgy érzem magam főleg mikor elgondolkodom az élet nagy dolgain, hogy annyira nehéz a lelkem és annyira nyomja feszíti valami és legszívesebben zokognék de képtelen vagyok rá.. Legtöbbször csak könnyezem de nem tudom kiadni magamból ami igazán nyomaszt így csak rosszabbul érzem magam. Egyszerűen nem tudom magam elengedni, hogy igazán sírjak pedig úgy érzem es segítene és leesne a sok teher ami nyomaszt. (Nem vagyok depressziós, nincs rossz hangulatom általában így nem értem miért is érzem azt amit érzek.) Nemrég történt egy olyan, hogy iskolával kapcsolatban egy dolgot nem tudtam megcsinálni és annyira kikészített, hogy csapkodtam és sírtam az idegtől úgy éreztem felrobbanok ha nem adhatom ki magamból a dühömet. De ugye ez még 1-2 hete volt. Azóta történt 1 dolog apámmal kórházba került de ez végképp nem hatott meg lelkileg szóval gyanítom nem ez állhat a háttérben.

(Ez lett volna a bevezetés)

A gondom amit a szövegem elején említettem, hogy nehéznek érzem a lelkem és ha el tudnám magam engedni igazán akkor sokkal könnyebb lenne. Na most nem sok ember van akit kedvelek olyan szinten, hogy tudjon érzelmi fájdalmat okozni, de úgy érzem erre vágyom, hogy valaki akit kedvelek megbántson a semmi miatt úgy igazán, és fájjon.. Így ki tudnám magam sírni és úgy érzem könnyebb lenne. (Nem vagyok mazochista.) Ezzel kapcsolatban, még azt szeretném ha a megbántás után rájönne egy ilyen személy, hogy számítok neki és bocsánatot kérne törődne velem.. (ezt a részt tartom betegesnek nem tudom miért érzek így) Szóval konkrétan összefoglalva ez lenne a gondom, nem tudom mennyire világos így leírva remélem azért érthető.