Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A barátnőm leszbikus lenne?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm leszbikus lenne?

Figyelt kérdés

1 éve van egy nagyon jó barátnőm, akivel mindent megbeszélek, csomót vagyunk együtt és nagyon szeretem. Ő sportol, hosszú haja van, de azért érezhető, hogy kicsit fiúsabb, mert nem érdeklik a lányos dolgok, csak a foci stb. Eddig nem beszélt a fiúkról, az én ügyeimben próbált tanácsot adni, de Ő még egyszer sem volt érintett ilyen témában, amióta ismerjük egymást. Nem szoktam ezen gondolkodni, hisz az Ő magányügye, de nemrég csinált valami furcsát, amit nem értettem pontosan. Nálam aludt egyik este, sokat röhögtünk, filmet néztünk, feküdtünk az ágyban, mikor elkezdett feltűnően sokat ölelgetni és simogatni. Mondhatnám, hogy ez barátnőknél szokás, de Ő nem az a típus. Jó, ez volt akkor, aztán mentünk az utcán, mikor a zebránál állt előttünk egy csaj és végig a seggét bámulta, de le sem vette róla a szemét. Én meg viccesen megjegyeztem, hogy "Hmm..szerintem is jó segge volt", mire Ő csak röhögött. Azt tudom, hogy már smárolt lánnyal, de mikor ezt mondta, akkor még nem gondoltam semmire, hisz ez a mi korosztályunk körében manapság már nem akkora dolog. Ezeknek a dolgoknak nincs jelentőségük, rosszra gondolok vagy lehet benne valami? Tudom, most jönnek azok a válaszok, hogy kérdezzem meg tőle, de hogy jönne le, ha kitérnék erre. Egyszerűen csak leírtam ezeket és kíváncsi vagyok, hogy idegen emberek mit gondolnak erről.

16L


2010. jan. 18. 16:19
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Ha nagyon jó barátnőd, akkor meg tudod vele beszélni ezt is szerintem. Szépen lassan rá lehet kanyarodni a témára, nem kell hirtelen, konkrétan rákérdezni.
2010. jan. 18. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
0%
Hmppffphmmm!!!!444
2010. jan. 18. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem nem leszbikus!! Ez még nem garancia arra! Viszont megkérdezném Tőle a helyedben, hogy kipróbálná e veled! Ha azt mondja hogy igen, akkor van benne hajlam, de tudod ez lehet csak kíváncsiság is. Én 12 éve úgy vagyok ezzel, hogyha begerjeszt egy nő, és én is Őt, akkor sexelünk! De amúgy heteronak tartom magam. De a szép Lányoknak nem tudok nemet mondani! Ez van
2010. jan. 18. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:
Egyszer már beszéltünk ilyenről, de nem mondott konkrétumot. Akkor mesélte el, hogy smárolt lánnyal, de azt is csak ilyen természetes tényként mondta, de nem fűzött hozzá semmit.
2010. jan. 18. 16:27
 5/17 A kérdező kommentje:
Mi? Nem fogom megkérdezni, hogy kipróbálná-e velem:) Így nem akarom "letesztelni", ha nem is az, akkor meg megver vagy nem tudom:D
2010. jan. 18. 16:29
 6/17 anonim ***** válasza:

a lanyok is meg szoktak nezni egymas popsijat, cicijet.

valamit ismerek 2 lanyt, akik felmeztelenul szoktak egymast fotozni az agyban, es biztosra tudom, h nem leszbik.

Szoval en azt gondolom, h a te baratnod sem leszbi.

2010. jan. 18. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
a félmeztelenül fotózás azért elég durva:D
2010. jan. 18. 16:33
 8/17 anonim ***** válasza:
31%
Ha szereti a fasztot, akkor nem az, max bi.
2010. jan. 18. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
de szépen kifejezted magad.
2010. jan. 18. 17:09
 10/17 anonim ***** válasza:
21%

Ugye?


Tudtam volna úgy is mondani, hogy ha bekapja még a kékerest, és kiszopja a gec.it, akkor nem leszbi.

2010. jan. 18. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!