Honnan lehet tudni, hogy megtaláltuk az igazit?

Mikor megismertem, fél évig, inkább, csak mint ember érdekelt. Max. mint egy esetleges barát. Aztán valaki felhíta rá a figyelmemet. Hogy kikezdhetnék vele. Megpróbáltam. Megtetszett. Próbálkoztam nála, de nem jutottam sokra vele. Csak évek múlva jött el az idő, mikor oly sok várakozás, vágyakozás után úgy döntött, járna velem. Pár hónapig tartott, aztán szó nélkül eltűnt. Egy év múlva ez megismétlődött: jártunk, eltűnt. Akkor, még azt szerettem, amilyennek elképzeltem őt, amíg várakoztam.. Fél év múlva ismét felbukkant, komolyabbnak tűnő szándékokkal. Újból fellángolt a tűz, és ahogy beszélgettünk, kezdtem rájönni milyen is ő valójában, és ezúttal tényleg Belé szerettem, Őt szerettem. De kitolt velem, elment újra, én pedig lemondtam róla, úgy éreztem túlléptem rajta végleg. Szinte eszembe sem jutott újabb fél évig. Nem vártam már, de ő újra jött. Ezúttal kis vitákkal, mosolyszünetekkel 2 évig jártunk, de én csak szeretetet éreztem már mindvégig. És némi vágyat. Rózsaszín köd már nem volt. Aztán szakítottam, de azóta is találkozgatunk (ugyan olyan rendszerességgel, mint mikor jártunk, szexuális életet is élünk egymással). Ez.. nem is tudom mi volt ez. Mi ez.

Tehát a szitu: mikor elment, mindig visszajött hozzám. Mikor el akartam engedni, soha nem hagyta.

Szó esett a házasságról, és én most azon gondolkodom, vajon ő-e az igazi. Vannak ugye azok a bosszantó hibái.. de nyilván vannak nekem is.. És a rohadt idegesítő, hogy fogalmam sincs szeret-e. Néha mondja, de nem érzem. És ami a legjobban megkavar: tegnap és tegnapelőtt rajtakaptam magam, hogy visszatért belém a régi érzés. Csak öleltem, fogdostam, bámultam, ő meg nem értette.. és ahogy elment, hiányzik. Hajnalban elalvás előtt azt mondtam neki, hogy szeretem, ő pedig csak nyögött/morgott(/sóhajtott?) egyet. Nem tudom reménykedjek-e, vagy csak az időmet húzom ezzel, és hagyjam az egészet... Bizonytalan vagyok benne, hogy ő-e a nagy Ő, mert néha úgy érzem, néha meg.. nem is tudom, elbizonytalanít.