Mi a véleményetek arról, ha egy férfi 33 évesen még szűz?

Én is 33 vagyok és még szűz, viszont én nagyon lusta és valszeg ezért nem jutottam eddig semmire a lányokkal, vártam, hogy a sült galamb a számba repüljön. Most meg már nem is nagyon érdekel, megfogadtam hogy addig nem kezdek semmihez amíg egy lány le nem szólít, persze tudom, hogy arra várhatok életem végéig.

Mindesetre biztos volt már rá példa a történelemben, hogy valaki agg szűzként haljon meg.

Én nem mondtam semmi olyat, hogy bárkit bármiért le kellene nézni. Ha valaki ezt találta kiolvasni, akkor a hiba az ő készülékében lehet.

Egyszerűen megállapítottam, hogy az a két eset, amiről a kérdező és én tudunk, nem a világtól elvadult ember, vannak működő emberi kapcsolatai; lehet, hogy már ezért sem olyan feltűnően hiányzik egy nő az életéből, mintha egymaga élne.

Én is ismerek agglegényeket 30 felett,bár, azt nem tudhatom , hogy szüzek is, de nem csajozósak)tisztességes emberek, szeretni valóak, ...sőt voltam egyikbe szerelmes is. Csak hát vártak a sült galambra én meg nem vagyok kezdeményezős, és félek is:P

Jobb is, hogy nem jöttetek össze, hozzád egy kurafi illene, kedves kérdező!

25.L

Én is 33 éves vagyok és szűz, soha nem volt senkim. Ez jó darabig nem is zavart , de 31 évesen rádöbbentem hogy mennyire magányosnak érzem magam. Igazából korábban is éreztem ezt, de tudatosan elnyomtam magamban, próbáltam elfoglaltságot találni magamnak h ne gyötörjön a magány.

Persze azért néha-néha voltak próbálkozásaim, próbáltam olyan lányokra hajtani, akik teljességgel átlagosak, a belső értékekre helyeztem a hangsúlyt, de nekik se kellettem.

Atán a sok kudarc elbátortalanított. Majd jött a pánik 31 évesen, annyira depressziós és pánikrohamos lettem hogy kénytelen voltam pszichológus segítségét kérni.

Eleinte úgy éreztem segít a tanácsaival h keressek valami hobbit magamnak, járjak társaságba, de a "sikerek" elmaradtak, senkinek se kellettem, sőt úgy éreztem hogy kerülnek az emberek.

Most 33 éves vagyok és a helyzet rosszabb lett. Lassan már én magam is gyűlölöm saját magamat. Biztos bennem van a hiba hogy mindenki utál.

Ráadásul még gyáva szar alak is vagyok, mert ha nem lennék az már régen eltakarítottam volna magamat a normális emberek útjából.

Van egy ilyen korú srác, akivel ismerkedek - elég régóta. Lassan haladunk, lassan jutottunk el az első találkozásig. Akkor is véletlenül történt. Több randit lemondott arra hivatkozva, hogy nagyon szeretne találkozni velem, de egyszerűen nem mer, nagyon félénk.

Egyszer voltunk együtt, és bár konkrétan a közösülés nem történt meg, mindkettőnknek jó volt. A következő találkozás azonban megint sokat váratott magára. És akkor is véletlenül futottunk össze nemrég. De történt ez-az.

Ha nem lennénk napi kapcsolatban telefonon, hagynám, mert azt gondolnám, hogy csak én vagyok oda érte. De mivel keres, érdeklődik, úgy tűnik, mindketten kölcsönösen ragaszkodunk egymáshoz. Sokat kérdez a szexről, illetve sms-ben ő is leírja, hogy mit szeretne, lehetne-e ezt vagy azt? Az utóbbi találkozásunk után megkérdezte, hogy még mindig nem ábrándultam ki belőle? Illetve utalt már arra is, hogy szerinte én sokkal tapasztaltabb vagyok, mint ő.

Korábban megfordult a fejemben, hogy még nem volt nővel, vagy nagyon kevés tapasztalata van, de mivel azt mondta, hogy volt már barátnője, egy ideig nem foglalkoztam tovább a kérdéssel. Most viszont megint arra gyanakszom, hogy talán még szűz...