Ezt nevezik szerelemnek?

16 éves voltam, a Lány 14. Előtte is voltak Lányok, akikkel elvoltam, de Vele valahogy más volt. Más volt mikor megölelt, megpuszilt, mást láttam mikor a szemébe néztem, mást éreztem mikor rám mosolygott.

Azóta eltelt pár év, volt több kapcsolatom, de sajnos mindnek vége lett, igazából az én hibámból, ugyanis hiába akartam elmondani magamnak, hogy mennyire szeretem az adott párom, mikor ismét hallottam a bizonyos Lány felől, kb csak Rá tudtam gondolni.

Jelenleg egyedülálló vagyok, nem akarok senkit "kihasználni" se megbántani véletlenül se, ugyanis azt érzem, hiába lennék bárkivel, aki nem ez a Lány, az nem lenne jó. Se nekem, se a páromnak.

Eszembejut minden nap, minden órában, többször lejátszok egy beszélgetést magamban, amiben elmondom Neki, hogy van egy Lány, akinek egyetlen mosolya, nevetése többet ér számomra, mint bármi. Akit elfogadok úgy ahogy van,mert nekem úgy kell. Aki iránt úgy érzek, hogy ha újra megcsókolhatnám, utána már akár a halállal is szembe tudnék nézni, annyit jelentene nekem egy csókja.

Tudja-e vajon az a Lány hogy úgy alszom el, hogy a fényképe a párnám mellett van? Mikor az első dolog, ami eszembejut mikor felkelek az a mosolya?

És így elmondanám Neki hogy igen, jól gondolod, Te vagy az a Lány.

Elnézést ha hosszú lett, és tuti van értelmetlenül megfogalmazott mondat is benne, de annyi gondolat van még a fejembe, mennyi idézet jut róla eszembe, mennyi dal, stb.

Nah meg a legnehezebb az, hogy leírni nem tudom mit érzek iránta és igazából elmondani sem.

Szimplán hülye vagyok, vagy szerelmes?

Egy 20 éves fiú.