Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mért álmodok róla? Felkutassam? Ne kutassam?
Lassan úgy érzem, hogy bedilizek. Mondjuk van rajtam felesleg, de egy hónap alatt lefogytam 6 kilót.
Nem tudok normálisan enni, aludni. Remeg a gyomrom össze-vissza, "pillangók röpködnek a hasamban".
Ő volt az első nagy szerelmem. Én akkor 16 éves voltam, ő 25.
Igazából nem is lett kimondva, hogy VÉGE. Csak lassan "lekoptam" róla, hiszen nem akartam egy házasságot szétdúlni. De akaratom ellenére is sikerült. Későn tudtam meg hogy nős, és mielőtt kérdőre vonhattam volna, magától vallott be mindent. Emlékszem még, ahogy mondta hogy jövőhéten elköltözik a családjától és ha úgy érzem készen állok rá, akkor költözzünk össze.
Ezután a beszélgetés után megcsókoltam, de úgy, olyan hosszan és érzelemmel hogy tudtam, hogy ez lesz az utolsó csókunk.
Telefonszámot váltottam, nem kerestem, megszakítottam vele minden kapcsolatot.
Nem akarom ragozni a szót. A lényeg az, hogy néhány hete összefutottam egy rég nem látott közös ismerősünkkel (aki tudott rólunk) és azóta meg vagyok zakkanva. Az ismerős mondta, hogy bizony otthagyta a családját (akik egyébként jól vannak, asszonyka boldog házasságban él 13 éve és van még 2 gyönyörű gyermeke), majd miután nem talált, nem akadt nyomomra kapott egy külföldi munkalehetőségen és eltűnt. Kb. 5 éve visszajött Magyarországra.
Kb. ez minden, ami tudok róla.
Nem tudom mit csináljak! Olyan jó lenne őt látni mégegyszer, hallani a hangját. Lehet, hogy csak az hiányzik nekem, hogy elkönyvelhessem magamban, hogy igen, jól döntöttem. De lehet hogy mégis csak Ő életem nagy szerelme és esélyt kellene adnom annak, hogy vele legyek boldog.
Köszönöm a válaszokat!
Egyébként nevetségesen könnyű volt a nyomára akadnom. Először azt hittem, hogy magánnyomozó kell majd a dologhoz úgy eltűnt a világomból.
A telefonszáma már megvan, már csak egy cím kell hogy először meglessem. :) Na meg egy nagy zsák bátorság és egy nagy kalap szerencse.
Köszönöm a válaszokat!
Hadd kérdezzem meg válaszolók, ti hány évesek vagytok és milyen neműek?
Azért kérdezem, mert a dolog úgy fog kinézni (egy kicsit nyomoztattam utána, na), hogy tudom, hogy munka után hova és mikor megy be egyet sörözni.
Én arra gondoltam, hogy kb. abban az időben, de előtte még vmennyivel betoppannék, iszok vmit, majd amikor megérkezik akkor köszönnék neki és a kezébe nyomnék egy levelet, amit most írtam. Azért fogom a kezébe nyomni, mert beszélni nem fogok tudni normálisan.
Elküldeném a levelet annak, aki bevállalja, hogy véleményezi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!