Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek én csinálom rosszul, vagy a barátnőim túl felszínesek és büszkék?
17 éves lány vagyok.Nemrég ért véget az első 2 éves kapcsolatom,nagyot csalódtam így egy darabig nem keresek párkapcsolatot,befogom pótolni az elpazarolt időt.
E két év alatt senkivel sem ismerkedtem, csak úgy elvoltam,talán túl zárkózott is voltam.
Elhatároztam,hogy sokkal nyitottabb és közvetlenebb leszek az emberekkel,barátokat szerzek és szórakozok. Mióta szingli vagyok,elég sokan kezdtek el udvarolni is. Én meg nem leszek bunkó és mindegyikükkel beszéltem/visszaírtam,ha kerestek, persze ha erre tért a téma,akkor világosan közöltem,hogy én csak barátkozni akarok,semmi több mert nem akarok kapcsolatot. Volt,hogy ezt többször is említettem,tehát nem az van,hogy játszadozom össze-vissza.Ennek ellenére ugyanúgy beszélgetnek és barátkoznak velem,néha ugyanúgy udvarolnak.
Barátnőim,meg mikor látják folyton azzal jönnek,hogy szegény fejem,mennyi 'szerencsétlen'szállt rám.(Ezt azért mondják,mert van amelyik túl fiatal és így próbál 'csajt halászni'a másik kicsit rosszabbul néz ki és ezért nincs szerencséje)Csodálkoznak,hogy én miért írok vissza nekik,miért barátkozok velük. Volt,hogy mondták is,hogy ha nekik írtak, mindenféle hazugsággal lekoptatták őket.Szó szerint lenézik őket. Pedig szerintem azért tök normálisak lehetnek,amiért nincs szerencséjük a lányoknál,esetleg nem írnak a leghelyesebben. Én barátkozom velük, és mindenkivel próbálok kedves lenni és nem bunkón viselkedni.
Ti mit gondoltok erről?Szerintetek sem jó mindenkivel szóba állni és néha jobb visszautasítónak lenni,mint ahogy ők mondják,és én esetleg rosszul csinálom,ha mindegyikőjükkel jóba vagyok,kedvesen beszélek?
"Hála" az elpazarolt két évemnek, teljesen kiestek az ilyen dolgok az eddigi éveimben.
Köszi.
Értem,és innen átgondolva valahogy igaz is...viszont az lenne a legjobb,ha tényleg mindketten csak barátként tekintenénk egymásra,és úgy beszélnénk.
Valahogy én nem tudnám azt megtenni, mint egyes barátnőim,hogy letiltották, vagy nem válaszoltak az üzeneteikre vagy éppenséggel bunkón elküldték, még esélyt sem adtak a barátságra. Bár lehet túl 'nyuszi'vagyok,akkor sem lenne szívem ehhez.
Csak az exemmet küldtem el a francba,de őt nyomós okkal.
Meg még az elején, mikor erre rákérdeznek,mindig mondom,hogy tényleg csak barátkozni akarok. Egy idő után újra rátérnek,akkor is ezt mondom,hogy én barátként tekintek rájuk.Ha bókolnak azt fogadom,viszont én sosem viszonozom,ha puszit küldenek én vissza nem, tehát olyan 'jeleket' nem küldök feléjük..
Mielőtt nem voltam kapcsolatban 3 évvel ezelőtt, nekem is volt nagyon sok ilyen fiú barátom. Mindegyik dicsérgetett, én hiába mondtam, hogy csak barátkozni szeretnék és semmi több. Ők azért írtak, bókoltak, beszélgettek. Az-az igazság, hogy szerintem nem barátként gondolnak rád, hanem jelöltként. Mikor összejöttem a barátommal, a kb 10 ilyen fiúból 1-el lettünk barátok, de vele is csak facebookon beszélgetünk. Utána rögtön eltűntek, tehát vigyázz ezzel a hírtelen akarnak velem beszélgetni, és én sajnálom őket, mer tnem olyan helyesek...stb..., azért tarts egy határt, és ne adj nekik táptalajt a reményhez. Jaa és, szerintem nem csak neked "udvarolnak" úgymond, és szerintem nem kell félteni sem őket, mert többször érhette őket úgymond ilyen eset, hogy beszélgettek udvaroltak és elküldték őket, szerintem megvannak edződve, és mindig próbálkoznak. És ez jó dolog a próbálkozás. És hidd el, akárhányszor akár 100x is elmondhatod, hogy te barát akarsz lenni, ők akkor is fognak írni és akkor is mondják, hogy még mindig igy gondolod? Stb. És nem fogják megunni. Ja a másik, hogy leginkább rólad kérdeznek, hogy veled mi van, te hogy vagy? Magukról meg keveset beszélnek. A másik pedig, ha ők összejönnek egy lánnyal, akkor megint nem fognak írni.
Ezzel arra akarok utalni, hogy nem biztos, hogy ez úgymond "igaz" barátsággá alakul. Persze van kivétel, ahogy nekem is volt 1 ember kivétel a 10-15 közül. És lehet hogy nálad is lesz kivétel. Persze még mindig úgyérzem, hogy ez a srác nem tett le arról, hogy esetleg legyen valami több is, de én a páromat nagyon szeretem és ezt mindig elmondom neki is. Persze meghallgatom őt, mesél magáról is, de csak szimpla barát és azóta nem mondja, hogy szép vagyok, nem mondja hogy tetszem neki 3 éve, tehát talán tényleg barát vagyok már vele, de a barátom is tudja, hogy tetszek neki, de ez a srác nekem nem. De beszélgetni lehet.
Kicsit sokat írtam, de remélem a lényeget sikerül kihalászni :)
L/20
Igen,köszönöm neked is a válaszod!
Ez tényleg lehet,hogy teljesen nem barátként fognak rám tekinteni,hiába mondom, viszont legalább nekem tiszta marad a lelkiismeretem,hogy megadtam nekik azt a lehetőséget,hogy barátkozhatnak velem.Ha ezzel később nem élnek,az már nem az én problémám,én az elején közöltem velük,hogy szívesen barátkozom,de nem több. Legalább sem ők, de legfőképp én sem titulálom el magam bunkónak amiért esetleg elküldtem volna őket a francba.
Legalábbis én így gondolom,de lehet nem helyesen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!