Mit hozhat így a jövő? Hová tartok így? Nem egyszerű a történet, kíváncsi vagyok a véleményekre!

Hát ezt nehéz ép elmével kibírni az tény. Remélem azért nekem sikerül. Azért meg tudom kicsit érteni a barátodat, a tehetetlenség néha ki tud hozni az emberből olyasmit amit nem kéne. De ez nem mentség arra, hogy gyűlölködve beszéljen azzal akit szeret.

Én inkább magamat gyűlöltem néha, de nagyon. Igaz én is írtam lehet olyasmiket amivel megbántottam, de soha nem ez volt a cél, csak annyira fájt, hogy már nem tudtam olyan kedves lenni vele, de remélem tényleg soha nem bántottam meg. Biztos meg van az oka, hogy ilyen lett, úgy tudom neki sem volt eddig vidám az élet és bár én meghallgattam volna sosem mesélt erről. Legalábbis akkor mikor még szóba állt velem.

A barátod sem egyszerű eset, de ha fáj valami, akkor hajlamosak vagyunk megbántani mindenkit, még azt is akit nagyon szeretünk.

Nem értem miért hiszi mindenki azt, hogy képtelen vagyok elfogadni, hogy nem kellek neki. Hogy miért akarok annyira barát lenni? Mert pont, hogy érdekel mi van vele és egy barát mindig jól jön ez embernek. Rengeteget gondolok arra, hogy neki milyen lehet, régen beszélgettünk sok mindenről. Egyszer azt is megtudtam tőle, hogy őt még soha nem szerette senki igazán és elég rossz véleménnyel van saját magáról, amit nem igazán értek. Nem tudom ki bánthatta meg ennyire, de nagyon sajnálom. Tudom, hogy amit csináltam az nem volt épp a legjobb, de nem akartam ártani neki. Egy jó ideig semmit nem válaszolt, még arra sem mikor bevallottam, hogy érzek iránta valamit. Lehet én vagyok hülye, de erre azért csak szoktak valamit mondani.

De mint már korábban írtam, nem akarom őt megszerezni, ennek az egésznek már lőttek. Nemhogy barátok nem lehetünk, de többé az életbe nem látom.

Miért vagyok én önző? Hogy nem gondolok rá milyen lehet neki? Dehogynem, de nem látok a szívébe, félek valaki nagyon megbántotta akit nagyon szeretett.

Már lehet ezt is írtam, de igaza volt, hogy a végén már kiakadt és leordította a fejem, lényegében én harcoltam ki, hogy legalább ennyit mondjon.

Úgy néz ki senki nem tud olyat mondani amit még eddig ne tudtam volna.

Kedves Géb, amit írtál abban teljesen igazad van, talán egy dolgot kivéve: Nem kaptam visszautasítást egy jó ideig, még csak annyit sem, hogy nem tetszem neki ... ezt "bevallani" kb másfél év szenvedés után tudta csak. Amit egyáltalán nem értek. Addig azt gondoltam, hogy bizonytalan, vagy talán olyan lány akiért meg kell ám dolgozni, hát most már tudom, hogy nem.

Igaz, hogy a visszautasítás rossz érzés, de máskor is kaptam már és valahogy fel tudtam dolgozni. Eddig sikerült mindenkivel barátnak is maradni, de csak eddig.

Tudom, hogy egy lelkibeteg nem kell senkinek, nekem se kéne, de én senkivel nem bánnék így, főleg olyannal aki szeret.

Igen a végén már tényleg zaklattam, azért, hogy mondjon végre valamit, mert az életben vannak olyan helyzetek amikor nem lehet csendben maradni.

Sajnáltatom magam? Talán igen, de nem szorulok rá senki sajnálatára. Hiába mondják egyesek azt, hogy szánalmas ez az egész. Szeretem és tenni tudtam érte, az emberek nagy része ezt sosem teszi meg, mert fél. Gondoljon bárki bármit én magammal már kibékültem.

Köszönöm még egyszer minden kommentelőnek!

Ráakaszkodtam igen, de ha az ember szeret valakit ezt nem érzi annak, csak vele akar lenni. Nyilván, ha ez nem kölcsönös, akkor nem is kicsit zavaró, de sosem beszéltük ezt meg, többnyire szó nélkül eltűnt, még akkor is amikor ő keresett meg és azt hittem talán kicsit kedvel ...

Hogy a nők mit szeretnek ... azt ők sem tudják. Legyen az nő vagy férfi ugyanolyan idióta mindenki. Kevesen boldogok, talán nincs is olyan aki az lenne, de a legtöbben csak siránkoznak, vagy olyasvalakivel vannak együtt aki nem szereti őket, de legalább van valaki. Aztán persze hibáztathatják őt, ha nem működik a dolog, de nem ismerik be a saját maguk hibáját. Én tudom, hogy nagy hülyeségeket csináltam, nem is egy hibát követtem el és hibás vagyok és sok mindent másképp csinálnék, de nem bántam meg, hogy elkövettem ezeket a hibákat, mert tanultam belőlük pár dolgot.