Leszbikusok! Van olyan köztetek, aki szenved egy reménytelen szerelem miatt?

Én 16 éves lány vagyok, 3 éve vonzódok a lányokhoz és egyszerűen a nekem tetsző lányok alig barátkoznak velem és nem hívnak sehova (mindhárom osztályból ahova jártam). Az egyik iskolában ki is csináltak emiatt, aztán 8.-ban sulit ott meg furán viselkedtem azért nem voltam nekik szimpi, aztán jött a gimi ahol eléggé félénk vagyok és nincs önbizalmam és itt sem hívnak sehova az osztálytársaim. Szóval nincs olyan lány barátom aki tetszene is. Pedig sokan tetszenek. Én bennem meg van a vonzalom de nem szexuális partnerre vágyok csak arra hogy jóba legyek 1 2 lánnyal (lehet hetero is ) csak annyi hogy barátként megöleljük egymást vagy megfogjuk egymás kezét. Én teljesen megértelek

Tudom, nagyon régi kérdés, de igen, én pl most vagyok ilyen helyzetben. Kb 2 éve azon kaptam magam, hogy elkezdtem vonzódni egy olyan nőhöz, akivel nagy valószínűséggel teljesen reménytelen, hogy össze is jöjjön bármi. Házas vagyok, a férjem tud arról, hogy biszex vagyok,és kimondottan erről a nőről, erről a vonzalomról is. És ő ezt elfogadta,azt mondta, ha össze is jönne bármi, őt az sem zavarná, csak tudjon róla. És, hogy honnan veszem, hogy reménytelen? Nos, kezdjük ott, hogy ő az orvosom, szóval már önmagában ez kizáró ok valószí űleg, aztán nagyon máshol tarthatunk az életben, ő valószínűleg egy tehetős, sok mindent elért, negyvenes nő, akinek valószínűleg szintén van férje, és amit tudok, hogy 2 gyereke is. Aztán egyáltalán nem biztos, hogy vonzódik a másik nemhez, de ha így is van, miért pont egy pácienséhez!? Én a 20as éveimnek lassan a vég~n járok, igaz férjnél,és jó a családi hátterem, de én magam még nem értem el annyi mindent az életben, nem vagyok befutott, nincs még biztos anyagi hátterem,amit magamnak teremtettem volna meg. Ráadásul már el is költöztünk teljesen más településre, és igaz, még mindig feljárok hozzá, mert legalább így találkozhatunk, de ez még egy kizáró ok arra, hogy bármi is kialakulhasson. Szóval emiatt nagyon rosszul érzem magam, már felemészt ez az érzés teljesen, nem thdom mi tévő legyek, úgy érzem ha nem beszélek vele belehalok.Amúgy nagyon jó a kapcsolatunk szerintrm, mint orvos-beteg. Nagyon kedves és figyelmes velem mindig, sok mindent megbeszélek vele, emailben szinte heti rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot,~s úgy erzem ő is figyelmesebb velem, mint a legtöbbbeteg~vel, habár alapból egy lelkiismeretes tündéri doktornő, mindenki nagyon meg van vele elégedve, aki csak hozzá jár, szóval ebben sem vagyok biztos, hogy mással nem ilyen. Én mégis azt érzem, hogy nem tudom csak úgy kiverni a fejemből, epekedem utána, egyszerűen mindig rajta kattogok. Nem tudom mit tehetnék, mert ha beszélnék vele erről, akkor kockáztatnám a jó orvos-beteg viszonyunkat, sőt,akár,, ki is hajíthatna'' a praxisából. És ezt nem akarom,azt nem élném túl. Ha meg nem beszélek és csak eszem magam, akár egy életen át, az se jó. Nem vagyok normális, hogy ezt érzem...

Utolsó vagyok, és azt még hozzáteszem, hogy még betegebbnek tűnjön a sztori, de igaz sajnos, hogy külön élvezem azt, hogy orvosként is foglalkozik velem, ugyanis nekem ez a fétisem is egyben, de ugyanakkor onnan tudom, hogy hozzá, mint személyhez vonzódom,és több ez, mint holmi medical fetish megélése, akármilyen orvossal, mert sok különböző dokinál megfordultam (nőknél), és lehet, hogy maga a vizsgálat, a kiszolgáltatott helyzet izgatott, de semmi több, az orvos, mint ember,mint nő, hidegen hagyott.