Ezt hogyan kezeljem? Úgy érzem, fokozatosan elveszítem.

Első körben valójában a barátnőmről, és rólam van szó.

18 éve legjobb barátnők vagyunk. Most a 25-öt tapossuk.Ő volt az,akivel mindig mindent megosztottam, akivel mindig lehetett ökörködni, és aki mindig ott volt, amikor kellett. És persze fordítva is. A bátyám pedig világ életében szerelmes volt belé. És mivel a barátnőm(R) mindig a "szépfiúkra" bukott,sok esélye nem volt sajnos nála. Majd két éve egy szép napon elmentek randizni. Minden olyan jól alakult, én is örültem, a bátyám miatt is, és persze a barátnőm miatt.Majd jött a mélypont, mikor is rajtakaptam kapcsolata kb 2.hetében R-t egy nála laza 20 évvel idősebb csávóval. Nem is tagadta semmi. Ők összejöttek, a bátyámmal szakítottak,aki bár elég meglepő, de még mindig a barátnőm után sír.(Ez az a rész,amit soha nem fogok megérteni) Én elfogadtam, ha úgy érzi azzal a férfival lesz boldog.Összeköltöztek,végül minden hasonlóan folytatódott,mint előtte volt.

Ezután jöttek a dolgok sorjában. A barátnőm teherbe esett, és most egy három hónapos kislány büszke anyukája.

Ami zavar, hogy egyszerűen nem lehet vele már másról beszélni, csak a palijáról,és a kislányról. Mennyit eszik,mikor van fent, mindent tudok lassan. Az anyaság örömei meg minden, elhiszem ezt is, de, olyan nagyon hiányoznak a jó kis beszélgetéseink, ökörködéseink...úgy érzem,elveszítem, de ezt nem akarom, viszont, kezelni sem nagyon tudom a helyzetet. Valakinek, van valami ötlete? Minden elítélés nélkül,örülök a boldogságának meg a kis törpének, de már néha teljesen ki vagyok.Köszi előre is!