Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Fel lehet építeni a szerelmet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fel lehet építeni a szerelmet lassan, fokozatosan, sok türelemmel? Léteznek olyanok, akik képesek erre?

Figyelt kérdés

Igyekszek felesleges körök lefutása nélkül leírni helyzetet, de lehet nem lesz egyszerű. Félévvel ezelőtt jutottam el sajnos egy annyira mély pontra, ahol a lelki problémák már testi tüneteket is produkáltak. Ekkor döntöttem úgy, hogy ez így nem mehet tovább, még szeretnék élni, ezért szakemberhez fordultam. A hónapok alatt rengeteget tudott segíteni és kijelenthettem, hogy sokkal jobban érzem már magamat, bár természetesen ehhez mindenképpen kellett, hogy végre elfogadjam, hogy nekem segítségre van szükségem és hagyjam, lehetőség szerint akarjam is, hogy segítsenek. Nem érzem úgy, hogy eközben nagyon változtam volna, leginkább a szemléletmódom változott, máshogy állok az emberekhez és törekszem a kiegyensúlyozottságra. Így utólag nem is nagyon értem miért hittem azt, hogy ott majd gyökeres változások fognak történni, bár feltételezem ez egyénfüggő. Azt is tudom, hogy még nagyon hosszú út áll előttem, de az az érzésem van, hogy azalatt sem fogok egy másik emberré változni. Régebben semmilyen módon nem tudtam volna elképzelni azt, hogy nekem valaha legyen párkapcsolatom, sőt kimondottan zárkóztam előle, féltem tőle, mert úgy éreztem, hogy ott olyan szinten kell megnyílni a másik felé, amilyenre én sohasem lennék képes (akkoriban pedig ennél jóval egyszerűbb megnyílásokra sem voltam képes, vagy csak úgy, hogy az tele volt hazugsággal). Szerencsére mostanra eljutottam arra a pontra, hogy nem zárkózom el tőle teljes mértékben, talán mondhatom azt is, hogy nem is félek, csak nagyon nehezen tudom elképzelni. Az egyedüli mód úgy érzem, ha egy olyan lányra találok, aki képes végtelenül türelmes lenni és úgymond szépen fokozatosan felépíteni a szerelmet. Sajnos magát a szerelmet is elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha érezzem, legalábbis hirtelen semmiképpen, legfeljebb az előbbi módon leírva. Bár nem tudom, hogy az egyáltalán szerelemnek minősül e még. Őszintén szólva örülök neki, hogy eddig eljutottam, de megvan az az érzésem, hogy ennél tovább ezen a téren nem nagyon fogok (igaz megvan az az érzésem is, hogy nem is nagyon kell). A problémám leginkább talán ott van, hogy nem tudom létezik-e ilyen lány. Gyanítom, hogy létezik, mert miért ne létezne, de abban is bizonyos vagyok, hogy ez sokakat riasztana (még ha esetleg barátnak jó is vagyok), amit teljes mértékben megértek.


A válaszokat nagyon szépen köszönöm!


2014. febr. 2. 16:12
 1/4 anonim ***** válasza:
Most tulajdonképpen mi a problémád? Nem értem.
2014. febr. 2. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Ez még megváltozhat

Addig meg megpróbálhatod barátságból felépíteni, az még talán bejöhet

Amúgy biztos van ilyen lány, de nem sok, mert az emberek nem nagyon érnek rá erre

2014. febr. 2. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

"mert az emberek nem nagyon érnek rá erre2


manapság az emberek nem érnek rá semmire, még a fontos dolgokra sem. Utána meg csodálkoznak, ha gyerektartást kell fizetni, meg egyedül maradnak a gyerekkel.

2014. febr. 2. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 Moszuke ***** válasza:

a szerelemhez elengedhetetlen a spontán bizalom a másik irányába.

ha erre képesnek érzed magad akkor hajrá.


amúgy meg ha megelégedsz a hormonbombával is akkor nyugodtan kezdj ismerkedni. kétlem, hogy van az a depressziós agy ami ellenállna a szerelmi hormonok áradatának, de ha normális szerelmet akarsz ami nem múlik el fél év után miután lecseng a hormon áradat akkor még melózzál magadon rendesen és ha a mostani pszichológus nem halad semerre akkor keress másikat.


csak olvasd vissza amit írtál és lerí róla, hogy te már most támaszkodni akarsz egy jövőbeli lányra aki "majd türelmes" meg bla-bla. hárítod a felelősséget saját magadról, mert nem mersz magadért élni.

sose támaszkodj a másikra annak rossz vége van mindig.

2014. febr. 2. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!